Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)

1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”

Lutter íibor: Igen t. Elvtársak! A tanári egyéniség hatásának közvetlen tapasztáléi lehettünk ebben a percben Bóka elvtárs gondolatokban gazdag és jól megformált, igényes ±xx előadása kapcsán. Az előadás hatásának mérlege negativ és pozitiv. Negativ abban az irányban, hogy az ember azt hiszi, jobban teszi, ha egy ilyen előadás után nem szól hozzá és pozitiv annyiban, hogy ezt a félelmet legyőzve az ember mégis hozzászól. /Derültség./

Szeretnék Bóka elvtárs referátumánál: néhány gondolatába belekapcsolódva előszöris arról beszélni, hogy amikor a nevelői egyéniség kialakításáról, hatásáról szólunk, akkor korántsem arra gondolunk, ahogy ezt Bóka elvtárs nagyon jól kifejtette, hogy az egyéniség valamilyen alapvető vonását akarjuk megváltoztatni. Külsőnkben-belsőnkben annyifélék vagyunk, ahányan vagyunk, van aki joviális, van aki morózus, s a hallgatók nagyon hajlamosak első impresszióik alapján megítélni tanáraikat, azt mondják rá például, hogy ez kedves ember, de ennek a felületes megítélésnek az igazi nevelői munkával vajmi kevés kapcsolata van.

A nevelői egyéniségnek két vonását szeretném itt főiskolai vonatkozásban hangsúlyozni. Az egyik inkább a fiatal oktatók érdeklődési körébe tartozik, a másik általánosabb. Különösen a fiatal oktatókra gondolők, amikor hangsúlyozom, hogy a szaktudomány iránti xzsxsts szenvedély-, a folytonos önképzés és végül az alkotás, ezek a legvonzóbb sajátságai az egyetemi nevelőnek, amellyel közvetlen hatást érhet el tanítványai körében. Ennek a szenvedélynek nemssak saját alkotásaiban kell megnyilatkoznia, hanem abban az átadó munkában is, amely az előadás igényességéből sugárzik. Vagyis