Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1954-1955 (HU ELTEL 9.a.1.)

1954-12-16 / NYIK, TÖK ÉS ÁJTK közös értekezlete - Aktiva értekezlet Tamás Lajos rektor elnökletével

ЮР lévő hallgatókkal szemben ez azért nem lenne méltányos) mert enyhe nyomásra, rábeszélésre keraitek oda és nem lenne helyes ezekkel szemben nagyobb igényekkel fellépni, mint eddig, Bárczy elvtárs azt mondotta, hogy a fakultativ előadásra a legjobbak jönnek el. Más szavakkal azt mondanám: azok, akiket érdemes levelezőkként ok­tatni» a többiek diplomát akarnak tudás nélkül, ezeknek a levelező oktatása tartósan nem kívánatos, Távo áll tőlem azt állítani, hogy jelenleg ezen a téren minden rendben van, A jelenlegi rendszer nem jó és ezt tovább kell fejleszteni, blinden kri-fficát és javaslatot meg fogunk vizsgálni, hogyan lehet előbbrevinni a levelező oktatást, ki kell tartani a mellett az ára elv mellett, hogy a levelező okta- J tásnál minél kevesebb kényszxfcert alkalmazni és majd minél szigorúbb szűrőt alkalmazni a vizsgákon, Bárczy elvtárs felvetette, hogyan értelmezendő az, hogy nem kell mindent előadni, ami vizsgakövetelmény. Azt hiszem, hogy ennek értelmezése tárgyankint különböző, A minisztérium nem úgy gondolta, hogy az, hogy nem kell mindent előadni, úgy értelmezendő, hogy az egész anyagot arányosan csökkentjük és madártávlatból adunk áttekin­tést, A legtöbb helyen úgy lesz, amint Bárczy elv társ mondta, hogy egyes részleteket teljesén behatóan megmagyaráznak, amelyeken a tanár meg tudja mutatni az illető tudomány alapelveit, művelési módjait, fő összefüggéseit és felruházza a hallgatót azzal a képességgel, hogy • a kihagyott vagy csak átívelt részeket maga tanulja meg. Ami a párhuzamos előadást illeti, nem tudom, helyes-e, mert ez azt jelenti, hogy a hallgatóra bízzuk a részletek kiválasztását, /Bárczy aézajCsak a felső évfolyamokon, á harmadik és a negyedik éven!/ Azt hiszem, inkább a tanárnak kell eldöntenie, hogy mely részletek a legalkalmasabbak arra, hogy elérje azt az eredményt, amelyre az előbb céloztam. Hogy párhuzamosan fussanak az előadások, ezt nem tudom elképzelni, bár nem mondom, hogy lehetetlen, legalábbis mint általános szabály nem hiszem, hogy helyes lenne. Arról inkább lehet szó, hogy egy-egy kollégium különböző részeit különböző előadók adják elő, amelyiknek a szakmájához közelebb esik, Nem zára m ki teljesen a párhuzamos előadást sem, de semnikép sem hiszem, hogy mint szabály általában helyes volna. Nem hiszem, hogy a tankönyv elfogyása esetén a régi jegyzet kiadása helyes lenne. Helyesebb lenne akkor már inkább a tankönyvről valami provizórikus levonatot készíteni, ami gyorsabban valósítható meg, A tankönyv elfogyása lehetőleg megelőzendő, másrészt ha elfogy, rendszerint még pótolható, mert antikváriumok, könyvtárak utján áthidalható a nehézség. Nem hiszem, hogy az dötvöe-kollógiumró 1 helyes lenne vitát kezdeni, Bárczy elvtáre arra utalt, hogy az Eötvös-kollégium fő ereje a hallgatók egymásra hatása volt, Ezzel teljesen egyetértek, de azt hiszem, est az egymásra hatást minél szélesebb körben kell megvalósítani, helytelen lenne egyetlen kollégiumra koncentrálni. Ha azonban az elvtársak úgy vélik, hogy nagyon komoly és súlyos érveik vannak az Eötvös-kollégiumszerü intézmény felállítása mellett, gyűjtsék azokat össze és amen ’ yiben meggyőznek, nem fogunk elzár­kózni előle. Jelen pillanatban, 1954 december 16-án este hét órakor nem vagyok meggyőződve,-mert az eddigi érvek nem győztek meg engem arról, hogy ilyen kollégium szükséges.- 65 -

Next

/
Thumbnails
Contents