Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)

1974.05.31. - 7. A hat éves esti pszichológusképzés tanterve

u A hetedik napirendi ponti a hat éves esti pszichológus képzés tanterve. Ádárn György rektor közli, hogy az előterjesztést csak most osztották ki, mert tegnap tárgyalta a Bölcsészet­tudományi Kar Tanácsa Külön kérte, hogy minél hamarabb az Sgyetemi Tanács elé lehessen terjeszteni. Egyetemünkön van egy nappali pszichológus képzés, amely Öt éves mint minden más egyetemi képzési forma a Böl­csészettudományi Karon, és ezen kivül eléggé nem ren­dezett módon van egy három éves, gyorstalpalónak nevez­hető kiegészítő képzés, amelyről minden beavatott tudja, hogy ugyanolyan diplomát ad ugyan évek óta, mint a nappali öt éves képzési forma, de az értéke meg sem közelíti az előbbit* A pszichológia szak egy kísérletes tudomány, diszciplína, amelyben laboratóriumi gyakorlat, kórházi gyakorlat, iskolai gyakorlat egyaránt szerepel. Az erre a kiegészítő szakra jelentkező mérnökök, matema­tikusok, orvosok, gyógypedagógusok, jogászok - természe­tesen munkájuk mellett - roppant kicsiny óraszámban, nem megfelelő komolysággal végzik ezt a kurzust* Abban a helyzetben van, hogy maga is oktat ezen a kiegészítő kurzuson* Néhány év óta a kínok kínját álljuk ki, mert egészen egyszerűen arra sincs mód, hogy ezek a hallga­tók - felnőtt emberekről van szó - beleéljék magukat a pszichológus szakma gondolkodásmódjába. Vannak itt szí­nészek, újságírók, rádióriporterek, ugyanis divatos tudományról van szó* Ilyen módon ez a helyzet - valljuk be őszintén - az egyetemi diplomának nem kívánt deval­válódását idézte elő. Egy másik képzési forma, amelyet minden évben elhárí­tunk, de minden évben kénytelenek vagyunk a társadalmi nyomásnak engedni, az úgynevezett egyéni levelező forma. Itt olyan érettségizett és valamilyen munkahelyen dolgo­zó emberekről van szó, akiket kénytelen-kelletlen fel­veszünk és hallgatólag elnézzük azt, hogy vagy járnak előadásokra és gyakorlatokra vagy nem járnak, de a vé­gén diplomát kapnak, hiszen pláne a Bölcsészettudományi- 16 -

Next

/
Thumbnails
Contents