Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)

1974.05.31. - 7. A hat éves esti pszichológusképzés tanterve

ti- 17 -Karon nagyon nehezen lehet elbukni. így végül Is két olyan formában adunk szinte ugyanolyan mennyiségű diplomát, mint a nagyon komoly munkával járó nappali képzés alapján. Magyar Györgyi Lehet, hogy nagyobb mennyiségben. Ádám György rektor* Amikor ezt a kérdést felvetettük, kiderült, hogy a pszichológiai tanszékek már évekkel eze­lőtt javasolták a minisztériumi szakbizottságban és másutt, hogy szűnjék meg minden olyan képzési forma, amely nem nappali, hanem ilyen rövidített, gyorstalpaló képzés, és a Szovjetunió meg más szocialista országok mintájára egy megnyujtott esti képzési formává alakul­jon át megfelelő tantervvel, megfelelő óraszámmal, leg­feljebb azt lehet csinálni, hogy ha valaki egy második diplomaként akarja megszerezni, akkor valamilyen óraked­vezményt kaphat* Például egy orvos kaphat zoEkomiákák antomiából vagy fiziológiából felmentést, hiszen abból már vizsgázott, vagy egy gyógypedagógus még pszichológiai tárgyakból is. A hat éves esti pszichológus képzési forma egyrészt a társadalmi igénynek azért eleget tehet, hi­szen érettségi után lehet ide jelentkezni munka mellett, megfelelő felvételi vizsga után, másrészt pedig lehető­séget nyújt második diploma szerzésére, komollyá teszi az egész képzést és a tanszékek helyzete is könnyebbé válik, hiszen igy meg tudják szervezni a megfelelő tan­tervet és tanrendet. A tantervet a tegnapi bölcsészet­tudományi kari tanácsülés el is fogadta, ki íb osztot­tuk. Megvan itt az óraterv is. Szervezeti és működési szabályzatunk értelmében azonban a tantervet a kari tanácson kívül az Egyetemi Tanácsnak is jóvá kell hagy­nia, ezért hoztuk ide. Azt az Ígéretet kapta Kanczler elv társtól, hogy már az idén megkísérelhetjük, hogy a most jel ént ke sitteket is e felé a két csatorna felé irá­nyíthatjuk, az egyik a nappali képzés, a másik a hat éves esti képzés. A társadalmi nyomás ugyanis áx±x óriási a pszichológiára jelentkezők száma évek óta sokszorosan meghaladja a felvehetők számát. Nem tudja, mekkora az

Next

/
Thumbnails
Contents