Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1972-1973 (HU-ELTEL 1.a.50-54.)
1972.10.24. - 1. Egyetemünk helyzete és az előttünk álló főbb feladatok
/a Emlékezete szerint az Eötvös Egyetem 17 millió forint körüli összeget fordithat évente felújításra a fenti rendszer következtében* Közben a régi Ludovika Akadémia épületének a homlokzatét tataroztatni kell, a Tanács elrendelte, mert egyrészt omladozik a vakolat, életveszélyes, másrészt jelenlegi állapotéban rontja a városképet. Ez a munka talán 10 millió forintba fog kerülni. — A TTK "A" épülete körül van már keritve második éve, mert életveszélyes a környékén járni. A homlokzat felujitása 14 millióba kxrA kerülne. Hasonló a helyzet az Egyetem ötven egynéhány többi épületénél is. El lehet tehát képzelni, hogy a felujitás nem halad előre. Februárban irt a miniszterhelyettesnek egy - érzése szerint - szivhcz szóló levelet, amelyben leirta az állapotokat és egyszeri segélyként kért 80 millió forintot, hogy legalább az életveszélyt jelentő hiányosságokat meg lehessen szüntetni. Nem kaptunk rá választ azóta sem. Hangsúlyozza, hogy amikor kevés a pénz, amellyel rendelkezünk felújítások céljaira, ugyanakkor az Egyetem gazdasági ügyvitele olyan, hogy azzal sem tud ésszerűen, okosan gazdálkodni. Nincs meg az a szemlélet a gazdasági ügyvitelben, hogy az egész apparátus a vezetőtől kezdve az utolsó beosztottig azért van, hogy az egyetemi munkát szolgálja és mindent megtegyen annak érdekében, hogy az oktatás feltételei javuljanak. Számos példát tudna hozni a gazdasági apparátus szemléletére, például most hallottuk, hogy egy professzor bejelentette pár hete, hogy nincs villany, és azóta sem javították meg. Bruckner professzor tavalyi levelére hónapokig nem kapott választ a gazdasági vezetéstől. Ugyanakkor a gazdasági ügyvitel mechanizmusa korszerűtlen is. A szakemberek azt mondják, hogy az ügyvitel XIX. századi, annyi azonban biztos, hogy ma, 1972-ben nem felel meg a modern követelményeknek, legalábbis az egyetemen nem.-40-