Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1972-1973 (HU-ELTEL 1.a.50-54.)
1972.10.24. - 1. Egyetemünk helyzete és az előttünk álló főbb feladatok
Í53 Hangsulyozza, hogy lelkiismerete tiszta, mindent megtett rektorsága alatt, amit meg tudott tenni, veszekedett eleget a minisztériummal. Hogy nem tudott eredményt elérni, nem rajta múlott. Hogy miért nem próbált a gazdasági területen rendet teremteni? A rektor vagy dékán normális körülmények között három évig van hivatalban, az első esztendő szükséges, hogy megismerje a területet, munkatársait, vanjf egy éve, amikor kezd valamit csinálni, és jön az utolsó esztendő, amikor nubc már visszafelé néz, mert vissza akar menni a tanszékére. Ez a hároméves periódus tehát nem optimális. Igaz, a maga részéről hat évig volt rektor, de közben volt egy változás a gazdasági főigazgató személyében, a gazdasági apparátus gyakorlatilag kicserélődött, és csak az utolsó félévben látta, hogy a gazdasági vezetés munkája nem úgy halad, ahogy egy egyetemen kellene. Reméli, hogy az uj rektor megoldja a kérdéseket. Somfai Balázs a bölcsészettudományi kari hallgatók nevében szólal fel. Egyetérthek azzal, hogy másfél szakos képzés legyen, mert két szakot nem lehet tisztességesen megtanulni, egyetértenek azzal, hogy az oktatás többlépcsős legyen, jogosnak tártjává tananyag korszerűsítésével kapcsolatos felvetéseket, helyeslik az integrációt. Előadja, hogy az Eötvös Kollégium könyvtára lassankint teljesen bezárkózik, a látogatási idő állandóan csökken, pedig oda járnak a hallgatók a Budaörsi úti kollégiumból, az Eötvös Kollégiumból és máshonnan is. Hiába próbáltak valamilyen méltányos megoldást kérni. Az Egyetemi Könyvtár folyóirat olvasójába a hallgatókat nem engedik be, mert zavarnák a kutatókat. Ilyen és ehhez hasonló kérdések is foglalkoztatják a hallgatókat, amelyeket teljesen ingyen, csak jóindulattal meg lehet oldani. /Taps./ Radnóti Györgyné hangsúlyozza, hogy az oktatás fejlesztésére vonatkozó központi bizottsági határozat több évre megszabta az egyetemeken a cselekvés irányvonalát. A gazdasági vezetés számára fontos annak az el-41-