Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1972-1973 (HU-ELTEL 1.a.50-54.)

1972.09.19. tanévnyitó - Ádám György rektor székfoglaló beszéde

9 lelkesítő hagyományai vannak. A kooperáció és kollaboráció az egyes tanszékek, tanszékcsoportok, karok és az össz-egye­­tem szintjén, tehát "lent" és "fent" egyaránt meg kell való­suljon. Ebben a vonatkozásban megjegyzem, hogy az Egyetem viszonylag alacsony helyet foglal el a főhatósági hierarchiá­ban, melyben a Tudományos Akadémiának egy intézete képvisel az egyetemmel azonos igazgatási szintet. Ugyanakkor önálló­sága, munkafeltételeinek színvonala néha alacsonyabb az aka­démiai intézeténél. A hierarchikus diszkrepancia önmagában nem lényeges körülmény, hiszen a tematikai és financiális együttműködés ennek ellenére virágozhat. A közeljövőben az együttműködés gyors kibontakozását és erősödését reméljük, ez pártunk tudománypolitikai irányelveinek fokozott érvé­nyesülését jelentené. A tudománypolitikai irányelvek aláhúzzák az egyetemi tudományos kutatómunka fontosságát, leszögezik, hogy az egyetemek az ország legszélesebb tudományos bázisát képez­ték, és igy marad ez a jövőben is. Tulajdonképpen az egye­temi káderutánpótláson nyugszik a kutatóintézetek egész te­vékenysége. Megjegyzem, hogy az oktatás és a kutatás nekünk természetes párhuzama nem mondható a távoli múlt hagyományá­nak. Közismert, hogy az európai egyetemek a kezdet kezdetén kizárólag oktatási intézmények voltak. Csak a 19. századi hatalmas ipari és tudományos fejlődés állította előtérbe az egyetemek kutatómunkáját, és a 20. század első évtizedei­ben - különösen a fejlett országok nagy egyetemein - egyre inkább előtérbe került a tudományos kutatótevékenység az ok­tatás mellett. A második világháború után, mint az előbbiek­ben már hangsúlyoztam, a kutatómunka monopóliuma az egyete­mek számára már megszűnt, az egyes országokban a súlypontja az akadémiai, ipari és más intézetek felé billent el. Meg­győződésünk azonban, hogy ezt a súlypont-eltolódást a jövő­ben mindenképpen korrigálni kell, és minden remény és bizto­síték megvan arra, hogy az oktatásnak és a kutatásnak ez a kiegyensúlyozottsága a közeljövőben helyreáll, illetve meg-8

Next

/
Thumbnails
Contents