Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1970.11.27. - Bejelentések
ET 2523/1970. LOVÁSZ LÁSZLÓ IV. éves na tematikus hallgató. 1948..március 9-én született Budapesten. Anyja Pánczól Lívia,, meghalt..Apja az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet főorvosa. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte Budapesten. Több hazai és nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen- Négy alkalommal vett részt a, Kűizetközi Matematikai Diákolimpián, egyszer második, háromszor első dijat kapott. A IV. évet kitűnő eredménnyel végezte. Háromszor nyert Schweitzer Miklós Matematikai emlékversenyt és idén a Grünwald Géza Znlékdij I. fokozatát is megkapta. A Matematikus Diákkör elnöke. Dr.hajós György egy.tanár a róla adott véleményében Írja: Ritka kivételként kiemelkedő alkotó képességével és eredményes tudományos munkásságával a sok tehetséges matematikus hallgató közül is messze kimagaslik. Eddig 17 tudományos dolgozata jelent meg, kandidátusi diszszertációjának elbírálású: ..jelenleg folyik. Résztvesz a tanszék oktató munkájában. Közügyok iránti felelősségérzete és társadalmi aktivitása is példamutató, á'agja az egyetemi KISZ bizottságnak, szilárd marxista világnézetű, idén lett tagja a pártnak. Az évfolyam politikai vitáinak aktiv irányítója, résztvevője.- fentiek alapján .jOVÁCS LÁSZLÓT Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. Budap st, 1970. julius 9. Dr,Egyed László dékán >k, \