Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1970.11.27. - Bejelentések

V I Budape D Ó G Z I T A M A S III. éves vegyész szakos hallgató. 1948. november 11-ón. született Budapesten. Enyja Simon Erzsébet nyugdíjas tanítónő. Középiskolái tanulmányait a budapesti Város Pálné Gimná­ziumban végezte. 1967-ben érettségizett jeles eredmény­­nyel. Gimnáziumi tanulmányai során helyezést ért el az Örs ágos Középiskolai tanulmányi Versenyen /kémiából/ . és igy 1967-bon felvételt nyert.Karunk vegyész szakára. Egyetemi tanulmányai alatt az 1., 5* > 6« félévben jeles, a 2., 3,, 4, félévben kitűnő eredményt ért el. Csákvári Béla tanszékvezető véleménye szerint a szervetlen kémia tárgyköréből elméleti téren és preparrtiv gyakorlatok ke­retében egyaránt kiemelkedően szerepelt. Szabó Zoltán tanszékvezető Írja róla: ncV-Zvtt két éve végez diákköri munkát a tanszéken, mely során egy meglehetősen nehéz matematikai probléma numerikus megoldásával foglalkozott, E munkát igen nagy lelkesedéssel , szorgalommal és rátermettséggel folytatta. Ugyancsak diákköri munkát végez az MII Kémiai Szerkezeti Kutató laboratóriumában, Téma­köre a szerves tömegspektremetria, ezen belül a szénhid­rátok tömegspektruma és mól kulaszerkezcte közötti össze­függés vizsgálata-KISZ-tag, az alapszervezet rendezvényein aktivan részt vett, a rábízott feladatokat lelkiismeretesen ás jól látja cl. Ez év folyamán diákköri felelőse és szakszer­vezeti megbízottja. A fentiek alapján VIDÓCZY/KEiiST Népköztársasági Tanulmá­nyi Ösztöndíjra javasolom. G, 1970. juliuS 9, Dr.Egyed László s.k* dékán

Next

/
Thumbnails
Contents