Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1969.11.17. - 2. Állami díjra vonatkozó kari előterjesztések

18 -II»/ Állami dijra vonatkozó kari előterjesztések» /írásos anyag alapján./ Előadók a dékánok. Nagy Károly közli, hogy a három karról összesen 12 javaslat érkezett be Állami dijra, minthogy a Hajnal Andrásra vonatko-^ zó előterjesztést a TTK tanácsa 6 igen, 32 nem és 5 tartózkodó szavazattal elvetette. Tálasi István Kérdezi, hogy az Egyetemnek kb. hány jelöltre reális javaslatot tennie. Nagy Károly közli, hogy ezt számszerűleg nem lehet megállapítani, maja előadja, hogy az Állami és Kossuth-dijakat odaitélő bizott­ság számára kormányállásfoglalás történt, amely arra való te­kintettel, hogy a mostani javaslatok alapján 197o-ben, felsza­badulásunk 25» évfordulóján,, tehát jubileumi alkalommal/történik majd a kiosztás, a következő szempontokat adta: 1./ Az Állami dijaknál elsősorban vegyék figyelembe az életmű értékelését. 2./ Szintén kiemelten vegyék figyelembe a magyar társadalom el­múlt negyedszázados fejéődésével kapcsolatos alkotásokat és tevékenységeket. 3»/ Kiemelten vegyék figyelembe az oktatás és nevelés terén kifejtett tevékenységet. Állam- és Jogtudományi Kar Nagy Károly ismerteti a kari tanácson az egyes jelöltekre le­adó! t szavazatokat /igen-nem-tartózkodás/: Hajdú Gyula 23-2-0, Eörsi Gyula 2o-5-0, Seres Imre 23-2-0. Minthogy a kiosztott Írásos anyaghoz a dékán szóban semmit sem kívánt hozzáfűzni s az 1 tagjainak sem volt kérdésük vagy észrevételük, a rektor elrendel­te a kari jelöltek feletti titkos szavazást, amely­nek az eredménye következő: ajdu Gyula 15 igen, 2 nem 6 tartózkodás, Sorsi Gyula 15 igen, 3 nem 6 tartózkodás, Seres Imre 14 igen, 5 nem, 6 tartózkodás. A rektor megállapítja, hogy az ED Hajdú Gyula, örsi Gyula és Seres Imre jelölését megszavazta, e Bölcsészettudományi Kar: Nagy Károly ismerteti a kari jelöltekre a kari tanácson leadott szavazatokat* Bárczi Géza 36-4-5, Harmatta János 32-6-7, Kardos Pál 18-13-14, Lederer Emma 25-9-11» Szabad György 28-8-9, Trencsényi-Waldapfel Imre 28-7-lo, Ezt követően a rektor javaslatot tesz az ET-szavazatarányok ér­tékelésére. Egyetemünkön még nem történt meg szabályzatban a testületekben szavazással történő állásfoglalások vonatkozá­sában az elfogadás és leszavazás mikéntjének rögzítése, de az elmúlt évek tapasztalata alapján el lehet fogadni azt, amit ebben a tekintetben gyakorlatként a MTA követ. Ott ugyanis az a szabály, hogy akkor tekintendő val ki megszavazatottnak, ha a leadott szavazatok legalább 51 %~át kapta meg, és akkor te­kintendő leszavazatottnak, ha legalább 51 % "nem” szavazat esett

Next

/
Thumbnails
Contents