Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1969.11.17. - 1. Az egyetemi tanulmányi és vizsgaszabályzat tervezete
ad*2./ Benkő Loráad kéri, hogy a gyakorlatok pótlására vonatkozó szövegrész maradjon meg, mert nagyon súlyos tapasztalatok támasztják alá. Meg kell tehát adni a lehetőségeü a gyakorlatok pótlására, mert az a rendkívül szigorú álláspont, hogy gyakorlatot nem lehet pótolni, elvileg vérengzőén szigorú, gyakorlatilag azonban a lehető legliberálisabb álláspont lenneí szemináriumi vagy gyakorlati foglalkozásra elégtelent gyakorlatilag nem adnának, ha ez legalábbis évismétléssel járna, A túlzott szigorúság tehát éppen az ilyen tipusu foglalkozások lebecsüléséhez vezetne, Elvileg sem igazságos, hogy például gyakorlatot he lehessen ismételni, de szigorlatot igen. Persze van olyan eset is, amikor a gyakorlat pótlása teljesen lehetetlen. Az átiratkozásoknál elképzelhető, hogy az első szigorlat helyett a második félév vége szerepeljen a szövegben, de itt bizonyos szigorúság kell. A tagozatváltoztatás tanulmányi átlaghoz kötését Benkő Loránd nem helyesli, mert az egyes karok tanulmányi szintje nagyon eltérő. Ezekben az esetekben az egyéni elbírálást a dékánok belátására kell bizni. Mátai Mária szerint fontos lenne, hogy az előadások olyan szinvonal'uák legyenek, hogy belső erkölcsi kényszer vigye el oda a hallgatókat. Benkő Loránd szerint is szembe kell nézni azzal a mindhárom karón jelentkező problémával, hogy vannak a kellő mértéket meg nem ütő előadások s a hallgatók mégis kényte enek ott ülni. Ezt a kérdést szabályozással vagy anélkül, de meg kell oldani. Sárándi Imre véleménye szerint fel kell számolni azt az idealista álláspontot, hogy a hallgatók 9o%-a nagyon töri magát, nagyon tapos, hogy előadást hallgathasson . Polinszky Károly szerint ez lehet a Jogi Kar helyzete, de nem tudja elfogadni mint globális egyetemi és főiskolai képet, mert a 90 % túlzott. Sárándi Imre le tudja engedni a 9C$-ot 60%-ra, de számtalan tapasztalatvan arra, hogy az előadás minősége önmagában még nem határozza meg a látogatást. Polinszky Károly bármikor hajlandó statisztikai felmérésre, hajlandó személyekkel alátámasztott információhalmazzal igazolni, hogy ugyanazon az évfolyamon, ugyanazzal a hallgatóanyaggal is hogyan változik a hallgatóság részvétele az előadás minősége szerint. Van olyan tanszék, ahol kötelező a látogatás, úgyszólván minden órán van katalógus és mégis üres az előadóterem, más professzorhoz pedig az az ifjúság eljár anélkül, hogy egyszer is katalógus lenne. Tehát nem az ifjúság «nem taposásával" függ össze,az előadáslátogatás alacsony aránya, hanem másban van a hiba. Nagy Károly megállapítja, hogy a TTK-n rengeteg ilyen tapasztalat van, s a Bölcsészkaron is vannak olyan oktatók, akiknek a hallgatósága a legnagyobb termet is megtölti, akihez még az