Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
Függelék
Io 1968, cloj* jii. az Egyetem áll ii-t '-í «. V < kálómnál hegt .r.yyalta ezt ^ hüZ 0 ö t • ü e 1 n ü w '0 Uiihb^ a elOGZOr a a~».OwrnUnkv* lat ár 01 £ sóinak, majd a teendőket váz aljuk. pártvezeténo czá ros al~ negfelölő h zárszátokat éh árny tapaszta-Figycímbe vettük az elmúlt év végén. megjelent tudománypolitikai irányelveket in, illetve ezek összefüggését illetve az előléptetésekkel. Az utóbbi ki ne v e z és ekke 1, lánoí v élt az az állami- és pártdokúméntuaokbnn rögzített álláspont, hogy az oktatói ki-neve zés okot és előléptet éneket esek az Egyetem politikai, ideológiai, oktatási és fcud.-aávyoc munkájával szerven egységben szemlélhetjük. Ez az álláspont tükröződik a káderfejlesztési tervek kidőlsózásóban, az elvűit évek káderpolitikái feladatainak jelentős sikereiben, pontosabban az új kinevezésekben 6c előléptetésekben. De az - solltett határozatok több .problémára is felhívták a figyelmet. így a kádorfcjlcsztósi tervek formális ellenőrzésére, az elvileg elfő .adott hármas követelkező egyes hibákra is. rí vy\/ r-’*y Ll^u«7 -uJ' ikorlati keresztülvitelében jele A karokon szerzett tapasztalataink ösns )alitett határozatok, állási oglalácölne ág ükben T~* -'r-> -• c; C! 0 < ■ J-.) K-, ^ , clátánasztják rét. Itt tzónban mindjárt nog kell jegyeznünk, hogy a három karon a vélemények leülő nős kép pori a Itáderf e jlcsztósi tervek gyakorlati végrehajt ásóval kapcsolatosan az alapvető m;yez6Sek mellett j^le tős különbsó >lat is tartalmaznak. A Jogi vctelmény—rendszer töretlen érvényesülóné: elmúlt hár a év 8 professzori ron pl. a hármas komat at óját az; y i k ibV> rteí : ® p v ’ • / . '• hosszú oktatási tap. és nevelői munkát v kinevezést fenti .elv • docensi kinevezésében látják, értékelik, hogy azok- az egyetemi docensek, akik vbalntt 1 rendelkeznek, kiér; rlkedő oktatói ■atomi tanári- kapható. :z or inti eznek, abban az esetben: is ha nincs- akadémiai doktori fokozatuk, A a kar oktatóinak helyeslésével ta~ .k, kinő vu zés 1 álkozott, A Természet tud or. ványi Karon úgy; J H kkor többen nelmezik, ri előlépte tűseknél szinte, ki záróié :éezb, hogy S» -m 1 yv-v n a doktori fokozatot 1 Veszik • *•.£> 1 O'. Bölcséé zet tud or / 111 ny do C bő í-j-ÍJ i J s profess zoid - «J L.U—1 j| illetve O ce , i 'w a'vő jL t/ b> . 0 ás okné1, t US ág peüi g ,alr r r* r. ( • k> ú eV V» kJ ^ t-figyelembe, Ez a.z elnevezéseknél tapasztalható f-okozatközponi ben a poiitik i nevelő munka, az c eter.i társadalmi tevékenység, lebecsülésére vezet, o a Természettudományi Karén máris azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a politikai ...v élőmunka és az egyetemi társadalmi tevékenység sokrétű feladatkörét jórészt a párttagok végzik. Az oktatók egy másik része ugyanakkor egyre inkább csak tudományos munkával foglalkozik, z oktató-munka elv ég; L- e gyakorlatban az oktató, felbomlás át eredményezheti . te ndéneiát több r ■ rr K- t-J . YO 0: stból is VLi. ár o irTt, mert. az oktr tok egy része c lh ány 3.— í ,C mindez az ok tat ól e e; ■;y másik r észáhan cm azért is, t. . v^ u ez a helyz et 0. ncv elő és t udomá JÍ: nu: nlgH C'-r-:jc* v-.. rák g" ejének