Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
Függelék
8 d./.ii továbbkép36er61: A lo9/1969. yMK4./ MM csórni utasítás értelmében aesezerveztük a air működő pedagógusok egyetemi továbbképzését. Továbbképzési szempontból Egy etcmünkhöz a dunántúli megyék középiskolai tanárai tartoznak. Az igények előzetes felmérése után 0. következő szakokon látszik szükoédesnek a továbbképzés beindítása már a következő tanévtől; matematika, fizika, kéaia, földrajz, magyar, történőién, orosz, A továbbképzés adminisztratív szervezésű egyelőre a Rektori Hivatalban történt, a jövőben azonban ezt a; feladatot egyre inkább a dékáni hivataloknak k-11 átvállalniok. Központi szervezéssel ugyanis egyre nehűzobbwn lehet biztosítani pl. a hallgatók tananyaggal való ellátásit. A továbbképzésben rész tv'evő 24o pedagógus Ősszel kezdi m:g tanulmány alt, A továbbképzés alapja az egyéni tanulás lesz, oly módon, hogy húron alkalomnál egy-egy héten út részt vesznek az egyetemi előadásokon és gyakorlatokon is. A tanfolyam egyéves óc vizsgával zárul. Ma még nincs eldöntve, hogy ezeknek a pedagógusoknak milyen bizonyitványt adhat az Egyetem. Ez ügyben a Miniéztériun illetékes dönteni. 'A tanfolyam még ^1 sem indult s az érintett 9 dunántúli megye és Pécs városánál- művelődésügyi osztálya máris elismeréssel nyilatkozott a továbbképzés szervezéséről, annak előzetesen körvonalazott pr o gr a in j ár ó 1. 3*/ Az LrISZIlP KB tudománypolitikai és ifjúságpolitikai határozataiból .dodo fcamtok a Kelhet áhoy^id értéiTe 1 ésc~~alap,jan« Az MSZMP Központi Bizottságának a fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának és továbbtanulásának hely:.-tőről, a Segítés feladatairól szóló határozatai végrehajtásának, illetve teendőink kidolgozásának előkészítésóként 1959 Őszén, nagyarányú felmérést végeztünk /a dékáni hivatalok nyilvántartásai^és ,a;hallgatók személyi anyag alapján/ Egyetemünk mindhárom karán. E felmérés adatai, illetve tapasztalatai felhasznál imával az oktatási roktőrhelyettcsb^X, az oktatási osztály ogy munkatársából és egyetemünk Párt- és KISZ-Bizottságának képviselőiből álló bizottság elkészítette A fizikai dolgozók gyermekeinek helyzete az Eötvös Lorlnd Tudományegyetemen c. anyagot. Az előterjesztést az Egyetemi Tanács és Egyetemünk MSZMP Bizottsága 1970. februárjában együttes ülésen megtárgyalta és a felsorakoztatott problémák megoldására határozatokat hozott. Ezek végr.-hatása Egyetemünk folyamat os f cladata, Az alapprobléma az, hogy a fizikai dolgozók;gyermekeinek jőréből eleve kövesen pályáznak egyetemi felvételre. Ugyancsak nagy;az aránytalanság a jelentkezők között a fővárosiak és vidékiek, a főváros belterületi és külterületi középiskolámban érettségizettek viszonylatéi) ,n. Tudatosan befolyásolnunk I:..ll ..zárt már a