Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1970.06.19. - Határozatok, mellékletek
2 -finon.itották. nódrsitették, fölhasználva az első félév oktatási tapasztalatait is. A programok és vizsgakövetélmények, valamint a szigorlati követelmények ez év áprilisára elkészültek és azokat felettes szerveinkhez góvóhngyásra eljuttattuk. A prograriok és vizsgakövetelmények elkészítésénél igen sok probléma adódott. Az anya gok nagyon nehezen készültek cl és itt nc.gnutatkozott az onyes tanszékek közötti koordináció hiánya. Az „gyes tnntár ynk programjának harmonikus ossz „épülését a szigorlati követel lények és pronran ok készítésének munkája clőscgitotte, A tantervűk és programok • készítése elsősorban szakbizottsági szinten folyt, a ozakbizottsá— :;olc helyenként bizottságokat hoztak létre az anyagok oikészitésérc. Sajnál ttal kell megállapitanunk, hogy a tanszékek oktatói ; előtt a profra. 10k és tantervek nea ismertek szükséges mértékben. Ennek kiküszöbölésére felkértük a szakbizottságok titkárait, hogy az egyes szakokat. oktató előadók ős gyakorintv; zctők bevonásával hívjanak össze értekezleteket abból * célból, h: :y az oktatók ninél szélesebb rétese elmondhassa véleményét az uj tantorvekről. Ezeket az értekezleteket nem minden szakterületen tartottak 1:102; ahol megtartották, ott nagyon hasznos eredménnyel zárultak. Karunk oktatóinak az a véleménye, hogy az óraszámok heti 26 órában való ne2Mlapitását non célszerű mereven kezelni, különösen a s ok laboratóriumi gyakorlatot igénylő tantárnyaknál /kémia, fizika/ az óraszámkeretek merev megtartása előnytelen, lie 1 kívánjuk a róni mázas óraszámok visszaállítását, de .célszerűnek látjuk, hány szükség esetén az óraszámkeret no kezeltessék túl mereven. Egyébként is az alacsony óraszám inkább a Bölcsészettudományi és Jogi Kar profiljának fel 1 meg, ahol a laboratóriumi gyakorlatok hiányoznak s igy; az elméleti és gyakorlati oktatás kényelmesen belefér a 26 órába. Az órák korlátozása azonban, előnyös volt bizonyos szakoknál, ahol az gyes tanszékek !! óracentrikus súg ed* vagy "tanszókcentrikussága" miatt a régi tantérvekben egyes tárgyak indokolatlanul magas óraszámmal szerepeitek. Igen. jó kezdeményezés a karon,'hogy a vegyészok tantervűket a két* lépcsős oktatásnak megfelelően készítették el. Erre azért is szükség van, mert az ipar és a kutatóintézetek tudnak alkalmazni hároméves képzést végzett hallgatókat, azonkívül különböző külkereskedelmi vállalatok is alkalmazni tudják az ilyen vé dettségű vegyészeket. Sajnálatos, hogy a kétlépcsős vegyészképzésre vonatkozó j av as latunkra, annak bevezetésére vonatkozóan még semmi választ nem kaptunk. Ugyancsak ilyen probléma matematikus szakon 0. programozó képzés bevezetése. Ismerve a vállalatoknál meglévő programozó matematikus, szükségletet, ennek az oktatási formának a ne 1 .ditása nagyon Szükségesnek látszik. A kar erre vonatkozó javaslatát elkészitette, de választ aég erre som kaptunk.