Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1968.12.06. - Határozatok, mellékletek
széki csoportok vezetőinek megbízása azonban ne kerüljön alacsonyabb hatóság jogkörébe, mint a tanszékvezetők megbízása. 6/ Egyetért-e az Egyetemi Tanács azzal, hogy az egyetemi igazgatási feladatok összefogására főtitkár neveztessék ki, és amennyiben ezzel egyetért, véleménye szerint a kinevezési jogkör gyakorlása kit illessen meg: a miniszterte vagy az egyetem rektorát? A tanácskozás egyetért azzal, hogy az egyetemi igazgatás irányítására és vezetésére külön állású főtitkárt intézményesit/ senek, annak eldöntése azonban, hogy szükséges-e ilyen személy beállítása, az egyetem hatáskörébe tartozzék. Az egyetemi igazgatás korszerűsítése szükségessé teszi idővel olyan embernek a beállítását az egyetemi adminisztratív apparátus élére, aki igazgatási szakember s aki a korszerűsítést, az irányítást és a koordinálást meg tudja valósítani. Hangsúlyozza azonban a tanácskozás, hogy szükségesnek tartja a jogszabályba olyan jogi biztosítékok beépítését, amelyek a irktor, a dékán, a kari tanács, az egyetemi tanács jogkörét, illetőleg a főtitkárnak ezekkel a vezetőkkel és testületekkel való viszonyát, felelősségét körültekintően kifejezik. Gondoskodni kell arról, hogy a karok, a tanszékek, az intézetek igazgatási munkájának ellátására ugyancsak szakképzett ember, illetőleg apparátus álljon rendelkezésre. 7/ Kielégítőnek tartja-e az Egyetemi Tanács az egyetem tudományos szerepkörének a meghatározását, vagy véleménye szerint nem lenne-e indokolt annak részletesebb megfogalmazása? : \ - - " ■ ■ V -' ";i A tanácskozás szerint az egyetem tudományos szerepkörének a tervezetben foglalt meghatározása a képzés szinvonaláziak szem-