Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1968.12.06. - Határozatok, mellékletek

- 9 -pontjaival és az egyetem mint tudományos fórum funkciójának körvonalazásával lenne kiegészítendő. , Milyen lehetőségeket lát az Egyetemi Tanács ar­ra, hogy a KISZ, illetve az egyetemi ifjúság képviselői nagyobb mértékben vegyenek részt az egyetem előtt álló feladatok megvalósításában? < Melyek azok a területek, amelyeken a KISZ, il­letve az egyetemi ifjúság számára nagyobb /ad­­miniaztrativ, anyagi stb./ segítséget kell nyúj­tani sajátos társadalmi feladataik ellátása ér­dekében. Lehetnek-e olyan állami feladatok, ame­lyekben a KISZ-szervezetnek nagyobb mértékű rész­vételét kellene biztosítani? A tanácskozás álláspontja szerint az állami feladatok /pl. pénz­utalványozás / maradjanak az állami vezetők kezében, de különböző állami szervek által ellátott funkciókban biztosítani kell a KISZ véleményelmondási részvételét. A KISZ képviselőit be kell kapcsolni a meghatározandó, különböző szintű testületekbe, s ezenfelül bizonyos szinteken kívánatos lenne a testületekbe a KISZ képviselője mellett az ifjúság közvetlenül választott kép­viselőit is bevonni. Szükséges lenne a szabályzatban azt is rög­zíteni, hogy az állami szervek pénzügyileg, szervezetileg támo­gatják a KISZ-t társadalmi feladatainak ellátásában. Tanszéki szinten is kodifikálni kellene az állami szerveknek a KISZ-azel való kapcsolatát, ami a kulturális tevékenységben, a nemzetközi kapcsolatok és a sport területén stb. rendkiv il fontos. 9/ Szükségesnek tartja-e az Egyetemi Tanács, hogy a felvételi rendszer legfontosabb elveit a jogsza­bály megfogalmazza /a hallgatóvá válás elveinek sza­bályozása: felvételi Vizsga, ennek versenyjellege, a középiskolai eredmények vizsgálata, az alkalmas­ság és képesség vizsgálata/?

Next

/
Thumbnails
Contents