Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1966-1967 (HU-ELTEL 1.a.27-29.)
Egyes tanszékek a tárgyuk tantervi elhelyezésével kapcsolatban tettek észrevételt. Az Államigazgatási jogi és a Statisztikai tanszék a tárgyát magasabb évfolyamokon, a Munkajogi tanszék a nappali tagozaton a III. évfolyam tárgyait között tartaná az elhelyezést célszerűnek. Véleményem szerint a tanterv módosítása jelenleg nem indokolt. A tanterv bevezetése óta eltelt idő még nem alakíthatott ki olyan tapasztalatokat, amelyek alapján az összefüggéseket, hatásokat körültekintő mérlegeléssel értékelve, a tantervet úgy lehetne módosítani, hogy az ne csak változtatást, hanem célszerű javitást is eredményezzen. A tapasztalatok még véleményem szerint felszínes benyomásokon alapulnak. Az oktatási reform leglényegesebb célkitűzése a tárgyak programjának és a programok alapján a korszerű tananyagok kialakítása. A Kar ezen a téren tevékenykedett legtöbbet és az oktatás a jóváhagyott programok alapján általában korszerű, vagy a korszerűsítési törekvések alapján megállapított tananyaggal 'folyik, A korszerű Írásbeli anyag a legtöbb tárgyból már rendelkezésre áll, vagy készülőben van. Uj jegyzet készült: Állam- és jogelmélet, Államigazgatási jog, Büntető eljárásjog, Pénzügyi jog, Polgári eljárásjog c. tárgyakból. Egyes tárgyak anyaga átdólgozás alatt, illetőleg az összeállítás folyamatban van. Pl. az Egyetemes jogtörténet, a Magyar jogtörténet, a Munkajog, a Hómai jog és a Statisztika c, tárgyakból. A Statisztikai tanszék az általános statisztikából Kari jegyzet készítéséhez kér hozzájárulást. Tankönyv áll rendelkezésre a Magyar államjog, a Polgári jog és a Nemzetközi jog c. tárgyakból, tankönyv készül és rövidesen megjelenik a Mezőgazdasági jogból.