Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)

1966.05.18 - 1. Egyetemi oktatói pályázatok

/- 2 -munkáját lelkosen ás lelkiismeretesen látta el, mindvégig törekedve arra, hogy az általa előadott nehéz tárgyat a hallgatókhoz közel vigye 1954-1957-ken Dr. BOLGÁR ELEK akadémikus, majd halála után Dr, SZÉKELY GYÖRGY egyetemi tanár vezetése alatt a fenti tanszékre tele­pített aspiráns volt. Kandidátusi disszertációját a megszabott határidő­ben készítette el„ A Tudományos Minősítő Bizottság "A középkori falusi földközösség jogtörténeti vonaté, zásai" cirnü disszertációjának sikeres megvédése titán 1958-ban a jogi tudományék kandidátusává nyilvánította. Ezóta is élénk irodalmi tevékenységet fejt ki. 1946 óta párttag, az ötvenes években dolgozott a .kari pártbizott­ságban, égy Ízben párttiikár volt. Az utolsó évtizedben széleskörű társa­dalmi és tiudrm^nyszer'S'iiSŐ tevékenységet- fejtett" k£. 1957-től három évig a kari Szakszervezeti Bizottság elnöke. Jelenleg a Magyar J0gász Szövet­ség Jogtörténeti Szakosztályának r Lelaöke, a TM$ Jogi Szakbizottságának titkára, a Művelődésügyi Minisztérium Jogi Bizottságának tagja. Több eset­ben működött közre a tudományos fokozatok megszerzésében mint opponens és bíráló bizottsági tag0 Számos alkalommal járt kiküldetésben külföldön, igy a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában és a XI. Nemzetközi Történészkongresszuson, is részt vett. ni. > '• • > Dr, HORVÁTH PÁL elvtárs oktatói munkáját nagy kedvvel- alapos fel­­készültséggel, színvonalasan végzi. Törekszik arra, hogy a hallgatókat vi­lágnézetileg is formálja és kisebb csoportjaikkal foglalkozva, egyénileg is nevelje őket. Nem elégedett meg azzal, hogy az előadók oktatási módsze­rét elsajátítsa, hanem törekedett arra, hegy uj oktatási formák, módszerek hővezetésévelf az oktatási reformprogram kidolgozásával maga is jelentősen részt vegyen a tantárgya korszerű kialakításában,. Az uj útkeresés helyes­nek bizonyult egyik gyümölcse a tanszéki forráselemző speciális kollégium és a Tudományos Diákkör működése. Nagy kedvvel foglalkozott ircdalmilag is az egyetemes állam- ás jogtörténet módszertani kérdéseivel, mint például a történeti összehasonlító módszerrel, A főkollégium anyagát közel egy év­tizede 'önállóan adja elő, kezdi ;b n az esti, 1961-től a délelőtti tagoza­ton is. Valamennyi oktatási feladatát nagy hozzáértéssel és lelkiismere­tesen végzi. Az az Igen nehéz feladat, hogy ennek a szétágazó, az ókortól napjainkig terjedő, széleskörű ismereteket igénylő' tárgynak az uj írásbeli tananyaga elkészüljön, mint szerkesztőre és egyik társszerzőre, jórészt reá hárult. A jó pedagógus segitőkószségo jelentkezett abban, hogy a meg­felelő előképzettség nélküli levelező hallgatók száradra vázlatot, krono­lógiai táblázatot készített 1955-ban és 1958-ban, ma pedig abbyn, hogy kez­deményezte és mint szerkesztő dűlőre vitte az egyetemes jogtörténeti chrostomatihiát, /"Szemelvények az egyetemes állam- és jogtörténet forrá­saiból", a Tankönyvkiadónál sajtó alatt./ Dr. HORVÁTH PÁL munkáit a pályázatához csatolt jegyzék /5.sz.­­melléklet/ tartalmazza I-IV. alatti csoportosításban.. Ezek közül az 1.5» * a II. 3., és III. alatti még nem jelent meg. de tud másunk szerint sajtó alatt van. A III, 7* '.alatti "A közép- és keleteurópai népek jogfej­lődésének főbb irányai" c. mintegy 25 ív terjedelmű monográfiáról az egyik lektor kedvező véleménye már elkészült. Ebben és egy-két kiegészítő tanul-

Next

/
Thumbnails
Contents