Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)
Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1962/63. évi munkájáról
a reformban lefektetett szennai gyakorlatok nogvalóéitásanale lehetőségeit biztosítsa. v , - • ' « Végül szólni kell arról, hogy nind a három kar foglalkozott az általános- ós középiskolai tantervok reformjával is. Az Egyetem gyakorló iskolái szintén megvitatták c reformtervezetek általános elvi bőszét, valamint az egyes tantárgyak speciális tantorv-torvozetét is. Mind az Egyetem, nind pedig a gyakorló iskoláié részéről ezzel kápcsolatban hangzottak el kifogások, melyek felvetették, hogy egyikáásik tantárgy tantervében helyenként maximalizmus mutatkozik, vagy ePpen hiányzik a körültekintő plőkószités. Az erről szóló részletesebb jelentést az Egyetem 1962. december 2o-án terjesztette fel, A középiskolai tantorvak áttanulmányozása után a saját rcforipnunkálatainkban figyelembe tudtuk venni a középiskolai tananyagot.