Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)

1957. november 18. - 1. Müvelődésügyi Minisztérium által megküldött " Kulturális program " tervezetének tárgyalása

- 18 -^frászlé/ Szamuely Tibor szerint a 13* oldal utolsó két mondata bölcsen van megfo­galmazva, de nem lehet tudni, hogy hallgatókra vagy oktatókra vonatkozik-e Ha hallgatókra vonatkozik, akkor nincs rá szükség, mert a "fölösleges kö­töttségeket" léiy egében már felszámoltuk, ha az oktatókra, akkor pedig ez éppen nem a bölcsészkari oktatóknál probléma# Nem tudja, hogy az- "elmé­lyült egyetemi munka" a tudomáryos vagy az oktatási munkára vonatkozik# Nagyon óvatosan megfogalmazott mondat, h'gy "A vitás kérdések eldöntése után meg kell teremteni a tantervi és szervezeti stabilitást ", mert nem lehet tudni, hogy tartalmi vagy szervezeti kérőé sekröl van sző# Ezt vi­lágosabbá kell tenni# '• -Egy kicsit megijedt Szamuely elvtárs attól az ominózus kifejezéstől, hogy "az egyetemi káder-utánpótlás több érre szóló távlati terve", mert 1955— ben hosszú me gbe szélé se k folytaik erről, az állam és a párt akkori legma­gasabb vezetői is kijöttek az Egyetemre, és az eredmény semmi sem lett# Valóban hiányosság, hogy a tervezet egy szóval sem emlékezik meg az aspi­­rant uráról, mert az aspirantura felsőoktatási rend szelünkben, különösen a tudományos utánpótlás kérdésében 5—7 éven keresztül domináló szerepet Játszott# Bár gyakorlatában nagyon sok hifra történt, az alapgondolat he­lyes és ezt az alapgondolatot hibáktól mentesen fenn kell tartani, sőt fejleszteni is kell# Persze a konkrét formát nagyon alaposan meg kell nézni# ■ A 16# oldal 3-5* sora valóban arra jó, hogy az emberben minden reményt megöljön, és ezt a mondatot Saamuely Tibor nem is egészen érői# Az ország nehéz gazdasági, helyzetben van, de ezt igy leírni mégis nagyon elszomo­rító# A minisztérium nagyon helyesen szögezi le, hogy a jövőben újabb egyetemi szervezési kiserietekre nem kerül sor# De a mostani egyetemeket és karokat fejleszteni kell, nem utolsó sorban fejleszteni kell az épületi állományt# Itt elsősorban a TTK helyzetére gondol, amire kirivó példa, hogy az Atomfizi ai Intézet elhelyezése milyen rendkívül nagy gondot okoz# Vagy ha lemondunk az Egyetemi Könyvtár megfelelő elhelyezéséről, akkor le kell mondanunk annak fejlesztéséről is, ami pedig a legsulyosebb következményekkel járna az Egyetemre és tudományos életünkre* A 16, oldal IIl/l# pontja arról szól, hogy ki kell dolgozni a szakember­­szükségletet, ami helyes, de evvel kapcsolatban rendkívül aggasztó szám­adatokat tár Szamuely elvtárs az Egyetemi ^anács elé# Az orvastanhallgató­kat, a gyógyszerész hallgat ókat és a hittudományiakat nem számítva, 1924 októberében 3*307, 1943 októberében 4*754 hallgatója volt egyetemünknek, tehát ez alatt a létszám 43*7$-al emelkedett# 1947/48-ban 6,761 hallgató, tehát az 1924 évi létszám kétszerese járt egyetemünkre# 1953-tól szinte kétségbeejtő a kép# A nappali tagozat hallgatóinak száma 1954 júliusában 5*197» 1954 októberében 3*B17, 1955 októberében 2#993, 1956 októberében 2.595 és 1957 októberében 2.167, tehát 1954 júliusától a hallgatók létszá­ma 58*5í*-al csökkent# Ez rendkívül aggasztó, mert ha igy megy tovább, né­hány év múlva egyetemünkön csak 1000^-1200 hallgató marad. Ezt nem Ifehet kompenzálni azzal, hogy az országban számos uj egyetem és kar létesült» mert mégis mienk az ország vezető egyeteme és itt van összpontosítva a tudósok és oktatók javarésze* Helyes a levelező tagozat további. kiépí­tése, de avval nem lehet helyettesíteni a nappali tagozatot# Jelenleg egyetemünk nappali, esti és levelező hallgatóinak száma összesen 5*438 s ebből csak 2.167, tehát az összelát számnak csupán 39*7$-*a nappali hall— gató, és a fejlődés sajnos arra mutat, hogy ez az aráry a nappali tago­zat rovására még tovább romlik. Ezek az adatok rendkívül súlyosak és el­gondolkoztatóak. Máris ott tartunk, hogy Egyetemünk lényegében levelező egyetem# Ez sok következménnyel jár, nem utolsó sorban avval, hogy a levelező hallgatókkal döntő mértékben a fiatal oktatók foglalkoznak,

Next

/
Thumbnails
Contents