Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)
1958. április 18. - 1. A Művelődésügyi Minisztérium vizsgaszabályzat-tervezetével kapcsolatos észrevételek
11 § Az Egyetemi Tanács eredeti szövegében fogadja el, 12 § HL Csukás Tstván nem érti, hogy a TTK módositó inditványa milyen tárgyakra gondol, A szakdolgozat az államvizsga része. A szakdolgozat érdemjegye mindenképpen beszámit. Kádár Miklós javasolja a 10. § /6/ bekezdéséhez: MA szakdolgozatot osziályozni kell és beszámit az általános eredménybe.**/ Dávid jjsigmond kérdezi, hogy a szakdolgozat érdemjegyét a TTK. külön be akarja-e számíttatni és amikor a szakdolgozat mint külön államvizsgatárgy szerepel, erre is külön osztályzatot kiván? Lengyel Sándor : Eddig az államvizsgán annak a tárgynak jegyénél, amelynek köréből a hallgató a szakdolgozatot készítette, figyelembe vettük a szakdolgozatot is. Csukás István : Akkor nem kell bevenni a módosítást. Csak akkor kellene bevenni, ha két külön osztályzatról lenne szó, az pedig furcsa lenne, hogy ugyanazért a munkáért, amelyet először Írásban nyújtott be, később szóban kifejtett, két osztályzatot adjunk. Oroszlán Zoltán elmondja a bölcsészkar! gyakorlatot. A hallgató a szakdolgozatra jegyet kap. Az államvizsga maga a szakdolgozat megbeszélése, ami tapasztalat szerint nem egyenlő a szakdolgozattal, hanem a tan£áéyból vett nagy körből még kiegészítő kérdéseket kap. Tehát nyugodtan szerepelhet két jegy, mert a megbeszéléskor sokkal kiterjedtebb körben vizsgázik, a szaktudományban való jártasságát bizonyítja be. Mődlinger Gusztáv szerint ez éppen olyan, mint a doktori fokozat elerese. Kádár Miklós véleménye szerint ezt a #ogi Kar vonatkozásában mindenképpen figyelembe kell venni, mert ott lehetséges olyan tárgykörből szakdolgozatot készíteni, amely az államvizsgán nem tárgy, és helyes, hogy igy van. Lengyel Sándor elfogadja Kádár Miklósnak azt a javaslatát, hogy a nr$....757' bekezdésébe bele kell venni, hogy a szakdolgozatot osztályoz ni kell. Sarlós Márton nem ért egyet azzal, hogy ahol a szakdolgozatot meg is kell védeni, ezért külön osztályzat legyen. Szamuely Tibor felhívja a figyelmet, hogy itt nem erről az esetről van szó. Ügy látszik, Mindhárom kar egyetért Kádár Miklós kiegészítésével. Sarlós Márton nem lát tisztán. lxa az államvizsga-tárgyak mellett külön osztályozzuk^ a szakdolgozatot éh az külön az államvizsga-osztályzatok között szerepel, - ha a hallgató olyan szakdolgozatot választott, amely nem szerepel az államvizsga--tárgyak között, ez annyit jelent, hogy a kötelező államvizsga-tárgyak mellett van egy szabadon választott államvizsga-tárgy is, amely az államvizsga végső minősitését ugyanúgy befolyásolja, mint a kötelező tárgyak? Ezt akarjuk?