Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1955. szeptember 30. - 1. Az országos-rektori és dékáni értekezlet anyagának megtárgyalása
Bóka László csatlakozik a fiatal oktatóknak az előadások tartásába való bevonása tekintetében Kárteszi elvtárs felszólalásához. Pontos, hogy a fiatalok megtanuljanak előadni. Mint dékán, ha meghallotta, hogy egy fiatal oktató kezd előadni, meghallgatta első* vagy második óráját, de sajnos az illető tanszék részéről nem látott ott senkit. Ha a professzor irányitó és biráló munkája helyesen érvényesül, akkor nem olyan nagy veszély, ha fiatal oktató is az előadói asztalhoz kerül, de természetesen ezzel is mértékkel kell élni. A kritikával szembeni állásfoglalásban általában kétféle veszély van: 1./ apolőgetikus álláspont: mindenki megtalálja összes hibáira a mentséget, 2./ teljes csüggedés. Bóka elvtársnak is^ mindkét veszéllyel meg kellett küzdenie. A pártbizottság és a párt alapszervek adtak neki ehhez segitséget. Ezenkívül! józan önkritikára intett - folytatja -, amikor azzal a kérdéssel kéüáTmegbirkózni, hogy ha történtek is hibák, ezekre minket a múltban senki sem figyelmeztetett, sőt majdnem minfiha bátoritást kaptunk volna a hibák további fokozására. Ezt az álláspontot azonban tüzetesebben megvizsgálva - állapitja meg fel kellett fedeznem, hogy.a párt irányítását és kritikáját ezen a téren túlságosan primitiven fogtuk fel, leegyszerűsítettük arra, hogy valamelyik párttitkárral, vagy pártaktivával milyen a viszonyunk, és nem vettük tekintetbe a párt napilapján, folyóiratain stb. keresztül szakadatlanul érkező figyelmeztetéseket. így a minisztériumtól is már március előtt is nagyon megszívlelendő figyelmeztetések érkeztek. i A határozatok alapvető igazának elismerése mellett nagy hatással volt Bóka elvtársra a volt tanítványaival folytatott levelezés. Részleteket olvas fel egy fiatal, tehetséges, parasztszármazásu volt hallgatódéjének leveleiből, aki meglehetősen eldugott helyre került általános iskolába, s kezdeti csüggedés után fokozódó lelkesedést tanúsított hivatásának szépségei iránt, megértette, hogy mint pedagógusnak saját osztályának felemelkedését kell szolgálnia. Súlyos hibákat követtünk el eddig, de ennek a helyzetnek megjavítására minden reményt megad az, hogy egy olyan tehetséges, egészében jőr kiválasztott, alapjában a régi pedagágosoknál mégiscsak jobb nevelésben részesült, figyelemreméltó marxista-leninista tudással felruházott ifjúsággal kell dolgoznunk, amelynek fejlődése annál nagyobb (iperspektivát jelent, minél jobban dolgozunk. Az egyetemi beiskolázásnak - folytatja - nagy jelentősége van és mi ezzel kapcsolatban követtünk el két alapvető hibát: 1./ úgy képzeltük, hogy az osztálypolitika a felvételeknél befejeződött, most már a felvett hallgatók egyenlők az egyetemen, 2./ úgy éreztük, hogy csak a felvételi vizsgáknál kezdődik feladatunk, ahol az előirt követelményeket érvényesítjük, és ha a felvettek között vannak nem elég tehetségesek, amikor azt mondjuk,hogy ez már nem a mi felelősségünk kérdésé. Felelőségünkre - állapit ja meg - éppen az olasz^tanszék példája ébresztett rá, amely évek óta elmegy azokba a középiskolákba, anol olasz-oktatás folyik, már ott megismerkedik a diákokkal, látja, hogy kik közülük az igazán tehetségesek. Persze ezt egy kis szaknál könnyebb megtenni, de ha az egyetem a^középiskolákkal szorosabb kapcsolatot tart, a gyakorlati tani^ásoknál, iskolalátogatásoknál jobban körülnéz,• akkor a felvételek fo hibáira fel tudja hívni a minisztérium figyelmét, rámutathat arra, hogy a kiválasztás bürokráciája mennyiben helytelen.
