Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)

1956. január 6. - 1. Az egyetemek és főiskolák 5 éves káderfejlesztési tervének elkészitésére és végrehajtására vonatkozó utasitás megtárgyalása

Köves Imréné szerint nem volna helyes, ha a tanszékvezető a személyzeti osztály felvetése alapján mindjárt ott a hilyszini megbeszélésen készitené elő a tervet, mert időt kell adni a javaslat megfontolására, A tanszékvezető az esetleg kapott személyi javaslatot majd alaposan átgondolja és utána vagy elfogadja vagy nem, de mindenesetre meg tudja tenni saját javaslatát. Az ilyen javaslatot nem a személyzeti osztály késziti el, de tanácsot adhat és megbeszéli a kérdéseket a tanszékvezetővel.

Kovács Ferenc /OM/ rámutat, hogy a káderfejlesztési terv értelmezése nagyon egyoldalú és szűk lenne, ha csak arra gondolnánk, hogy öt év alatt hány embert teszünk ki az egyetemről és hány embert hozunk be. A meglévő oktatók szakmai továbbhaladása, ideológiai és politikai szilárdságának fejlesztése az alapvető és elsődleges a káderfejlesztési terv kidolgozásában és főleg megvalósitásában. így szemlélve a kérdést, választ lehet adni a Világhy elvtárs által felvetett problémára. Talán nem volt elég szerencsés a tudományos továbbképzési terv kiszakitva való megfogalmazása, mert ez az egész káderfejlesztési terv egy része. Nyilván azt akarták kifejezni az utasitás elkészitői, hogy a tudományos és ideológiai továbbképzést olyan fontosnak tartja az OM minden oktató tekintetében, hogy egy külön szakaszt biztosit számára a tervben, amelyet az egyetem vezetői ellenőriznek abból a szempontból, hogy hol van lemaradás és milyen intézkedések szükségesek. Az utasitás megfogalmazói azt kivánták ezzel l hangsúlyozni, hogy a káderfejlesztési tervnek nagyon fontos része az oktatók tudományos tudábbképzése. Természetes, hogy nem lehet egy-egy egyetemre, vagy karra nézve kiszakitva szemlélni az országos intézkedések hatását, egyetemi viszonylatban azonban mégiscsak annak az egyetemnek a problémáit kell megoldani, amelyről szó van. Ez persze nem jelenti azt, hogy valamennyi tudomány területén nem kell országos tervezést végezni, - ez meg is történt -, mert különben nem lenne országos áttekintésünk tudományosságunk, az egyetemi oktatók tekintetében és nem lehetne áthelyezésekkel etb. égető káderproblémák megoldását elősegíteni. Valóban országos méretekben kell végrehajtani a tennivalókat, s majd annak idején a szakbizottságok, amelyekben minden egyetem megfelelő profilja képviselve van, ehhez hozzá tudják segi^eni az 0M- et, de egyetemi viszonylatban mégiscsak a konkrét egyetemi feladatokat kell megoldani.

Nehéz lenne kitérni az elől a gondolat elől, amelyet Világhy elvtárs vetett fel a " mindenki lépik egyet ” elv alapján. Túlságosan nagy létszámnövekedésre öt év alatt nem lehet gondolni, tehát a káderfejlesztés elsősorban minőségi fejlesztés formájában oldható meg: a meglévő erők fejlesztését előmozdítva, és ha az illetékes vezetők úgy látják, hogy megfelelő fejlődésre nincs kilátás: cserék utján. Szakmai, politikai szempontból és szociális összetétel tekinfétében kívánatos eredményt elsősorban ilyen formában lehet elérni. Korántsem arról van szó, hogy a káderfejlesztési tervvel kapcsolatban az idősebb oktatók nagyszámú kiküszöbölése jön tekintetbe, de reálisan számolni kell a kiöregedésekkel is.

A káderfejlesztési kérdéssel foglalkozó országos tanácskozáson szó volt arról, hogy vannak egyetemek, ahol az egyes tanszékek között bizonyos nem feltétlenül szükséges aránytalanság van. Ilyenek akadnak pl. a nyelvtudományi karon. Természetes, hogy bizonyos tanszékeket tudománypolitikai szempontból fenn kell tartani, de mindenképpen elérendő az ötéves káderfejlesztés során, hogy az ilyen^ szempontok által nem feltétlenül indokolt, kirivó aránytalanságok kom-