Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1955. december 2. - 2. A Központi Vezetőség határozatát megvitató oktatói és tanszéki értekezletek tapasztalatai
A határozatott tárgyaló központi megbeszélésekenL^^alamennyi kar oktatói értekezleten az Oktatásügyi Minisztérium képviselője, a mini terhelyettes, főosztályvezető, vagy helyettese, vagy az osztályvezet jelent meg, ami Egyetemünk ,valamannyi oktatója előtt világossá tét te, hogy felsőbb szerveink milyen fontosságot tulajdonítanak a párthatározat helyes értelmezésének és a határozatból következő feladatok megfelelő kitűzésének.- 2 -A tanszéki értekezleteken a dékán, a helyettese vagy a dékán megbízottja minden esetben megjelent, hogy az egyetem vezetése által kialakított szempontok érvényesülését biztosisa az állami vezetés, másrészt, hogy a vezetés teljes áttekintést nyerjen az értekezletek lefolyásáról. Ki kell emelnünk a Matematikai-Fizikai-Kémiai Kar deka jának ilyen irányú munkáját, aki szinte valamennyi tanszék értekezlo tén résztvett. Meg kell emlékezni arról a jó munkáról, amelyet a dékánhelyettesek végeztek azzal, hogy az értekezletek megtartása élőt a tanszékvezetőkkel megbeszélték az előzetesen tisztázandó kérdéseke /Különösen a Nyelv- és Irodalomtudományi Kar és az Élet- és Földtudc mányi Ka^ékánhelyettesének odaadó munkáját kell megemlíteni./ Az oktatói és tanszéki értekezleteken megtárgyalásra kerültek -a vezetésültál megadott szempontok figyelembevételével - az egyetemet érintő, a határozatokból következő legfontosabb feladatok: a munkásparaszt származású és szakérettségis hallgatók megsegítése, az oktatók ideológiai fejlődésének és a tudományos munkának fokozása, a te anyag eszmei politikai színvonal ' emelése ellenséges vagy hibás nézet leküzdése, , a hallgatók politikai, világnézeti, kulturális r velése és azok a módszerek, amelyekkel e téren eredmény érhető el /kabinet, diákotthon, tudományos diákkör, stb. stb,/. Tervek kerülte előterjesztésre az- oktatási anyag /program, jegyzet/javítására, az elmélet és gyakorlat nagyobbmérvü összekapcsolására, a szovjet és nr' külföldi tudományos és nevelési eredmények fokozottabb felhasználásé A fegyelem megszilárdítása^a DISz-szel való együttműködés, az ideolc giai és katonai tanszékek és pedagógiai tanszékek, valamint a szaktanszékek fokozottabb együttműködése, a hivatástudat fejlesztése mir tárgya volt a tervezésnek. Az értekezletek azegyetemi oktatók ossz tétele perspektivikus javításával is foglalkoztak abban az értclemb hogy a tanszékek tervezzék meg azt, hogy az egyetemi.oktatás a kivá hallgatók és az aspiránsok bevonásával a szakmailag, politikailag . ideológiailag egyaránt kiválóak kezébe legyen letéve, és induljon m