Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 1.a.9.)
1954. július 9. rendes - 2. Beszámoló az 1953/54. tanév munkájáról - 3. Pályázatok megvitatása
- 33 -szabják, bár ez elég kevés eredményt hozott. Ennek oka egyrészt a tanszékek gyengesége és tulszufoltsága. Ebben a tekintetben a most induló tanévet fordulópontnak kell tek ntetni. 3*/ Igen sarkalatos hiba a főosztály részéről az anyagok késedelmes kiküldése. Sajnos ez az egész évi munkát végigkisérte. Okai a következők. Elkészítettük qz irodalomjegyzéket és a programmokat az elmúlt tanév előtt, de közben megjelentek az SZKP tézisek, az uj kormányprogramm, stb. tehát sok változtatásra volt szükség, ezért fejezetről, fejezetre tör.ént a különböző anyagok kiküldése, ami nehéz feladatot rótt a főosztályra. A jövő évre vonatkozó tervünk az, hogy a tanszékek az első félév program jait, irodalomjegyzékét és egypár módszertani utasítást, legkésőbb ju&ius végéig megkapjanak és egy további hónapon belül megkapján a második félév anyagát is. Waldapfel elvtárs felvetette, hogy előfordult, hogy a tanszéki munkatársaknak vizsgatematikát, brosúrákat kellett árusítaniuk. Ez egyedülálló dolog. Azn OM ilyen utasítást ^em adott ki. Azt hiszem- - monddotta -^arkass elvtárs, - hogy itt a tanszék részéről van bizonyos szervezetlenség és adminisztratív tehetetlenség. A konkrét bajokkal kapcsolatban intézkedtünk, hogy olyan alapvető anyagot, mint pl. az államvizsga- irodalom, ne lehessen kiadni tanszéki munkatárs megkérdezése nélkül. Láng: Meg fogjuk nézni a három tanszék között a meglévő adminisztratív erők feloszlását. Farkas Sándor arra vonatkozólag, hogy egyes- munkatársak igen sok országos jellegű feladatot kapnak, utal arra, hogy az illető anyagok egyrésze olyan, amit magának a tanszéknek is meg kellene csinálnia: pl. útmutató- szempontok összeállítása. Ezt mi elkészíttetjük és országos vonatkozásban adjjiuk ki, de ez nem olyan, amit nem a tanszéknek kellene csinálnia. A mi részünkről megtörtént az a hiba, hogy nem eléggé előre mondottuk meg, hogy: Vigyázzatok, november-decemberben ilyen és ilyen f eladatok várnak rátok, ügy érzem, nem olyan rendkívüli volt ez a megterhelés, hogy megfelelő szervezettség és elosz tás mellett nem lehetett volna elintézni. Általában ezeket a megbízásokat a tanszéknek és nem az egyes munkatársaknak adjuk ki. Hiba, hogy sok a gyenge munkatárs és egyeseknél túlterhelés mutatkozhatott. Erre nekünk is jobban kellene ügyelnünk és meg kellene kérdeznünk a tanszéket az egyes megbízatások kiadása előtt, hogy mennyire tudják vállalni. A félévi beszámolókkal kapcsolatos bírálatot - mondotta Farkas elvtárs - bizonyos fokig vissza kellene utasítanom azért, mert a múlt tanév elején,szép-