Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 1.a.9.)

1954. július 9. rendes - 2. Beszámoló az 1953/54. tanév munkájáról - 3. Pályázatok megvitatása

“- 32 -Waldapfel József kérdezi: remélhető-e, hogy a tanszék munkatársai - az újonnan odskerültek­­kel együtt julius 15-ig tudni fogják, hogy mit kell csinálniok legalább az első félévben? Gömöri rámutat a szemináriumi tervek túlzsúfolt­ságáról elhaig:ottakkal kapcsolatban, hogy az elv­­társak az OM által kiadott utasitásokat sokszor nem vették figyelembe, felháborodtak, pedig a helyzet az emlitett konkrét esetben az volt,hogy valahol elkallódott az OM vonatkozó utasítása. Farkas Sándor nem akarja elmosni az OM részéről történt hibákat. 1»/ Egyik hiba az összehangolás kérdése a marxiz mus leninizmus főosztály és a tudományegyetemi főosztály között. Ez az OM_ben napi problémá. Utasitás van, hogy semmiféle lényegbevágó utasí­tás nem mehet ki a főosztályról a tudományegye­temi főosztállyal való összehangolás nélkül, ki­véve apró konkrét problémákat. Ebben a tekintet­ben vannak hibák az OM-ben is, bár most már nem i§en mennek ki enélkül utasítások. Nem áll ilyen jól a dolog abban a tekintetben, hogy a tanszék valamennyire is jelentősebb megbízatást csak a rektorok keresztül kapjon meg. Ez a központi ká­ros tanszéki tradíciók átvételének következménye A helyzet az volt, hogy a tanszék nem törlődött az egyetemmel és forditva. Ennek felszámolásán sokat fáradozunk - mondotta Farkas elvtárs - de még vannak rések, bár egyre kevesebb. Még a leg­utóbbi időben is ment ki utasitás egyenesen a tanszékhez, anélkül, hogy a rektor tudott volna róla. Az összehangolás hiánya erősen csökkenő tendenciát mutat, de még megvan és nagyon erőtel jes intézkedésekre került sor az főosztályon ez­zel kapcsolatban. 2./ Hibák vannak a centralizáltság tekintetében. Ez is káros központi tanszéki hiány, ^gy olyan szokás honosodott meg főleg az elmúlt evekben, hogy úgyszólván szájbarágva kaptak mindent a tan­székek: részletekbemenő vázlatőat kaptak az í előadásokra stb. Az utolsó félévben elég komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy ezt a túlzott éent­­ralizáltságot leépítsük. A tanszékek azonban sok vonatkozásban - bizonyos pontokon - még igénylik ezeket az erősen központosított jellegű intézke­déseket. A mi álláspontunk ebben a kérdésben az, hogy fokozatosan le kell építeni a központosított anyagok kiadását és egyre több anyag kidolgozása a tanszék hatáskörében történjék. Ebben a vonat­kozásban elég sok lépést tettünk előre. Történt ösztönzés a mi részünkről, - mondotta ^arkas elvtárs- abban az irányban is, hogy a tanszékek a maguk tananyagát az egyes témák tárgyalásán be lül minél nagyobb mér.ékben a kar jellegéhez

Next

/
Thumbnails
Contents