Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1950-1952 (HU ELTEL 1.a.7.)

1951. szeptember 28. I. rendes - 2. Kari munkatervek bírálata

A bevezető részt követően г munkaterv a végrehajtásra n ró feladatokat nyolc főcsoportban foglalja össze. a./ Elsőként a tanulmányi fegyelem és rend megszilárdítá­sának kérdéseivel foglalkozik. Ezen belül igen helyesen emeli ki az egyéni tanulás elősegítését, az oktató személyzet és a hallgatók közti viszony további megjavítását, továbbá a lemorzsolódás elleni küzdelmet és az elmélet és gyakorlat összekapcsolásának kérdését, mint napirenden lévő fontos feladatokat. Az egyes feladatok konkre­tizálása azonban - az általános tennivalók helyes megállapítása mel­lett- több irányban hiányos. Ebben a részben is mutatkoznak jelei nz egész műnkatorvét jellemző maximalizmusnak. így például a ElSz gyűléseknek és általá­ban n törnegézérvezeteknek a munkáját kari feladatként tárgyalja. Ugyanerre mutat pl. az is, hogy а munknterv a dékán, a tanulmányi osztály vezetője, stb. kötelességévé teszi a marxizmus-leninizmus szemináriumok és orosz nyelvi órák rendszeres, folyamatos látogatá­sát, amit a dékán idő hiányában nyilván nem tud ellátni. Más kije­löltek pedig - esetleg - erre nem is alkalmasak. Tulrészletezett, illetőleg felesleges tervpontok le vannak» Pl.* az egyéni tanulás kérdéseinek tárgyalásánál a munkaterv "folyamatos" határidővel kü­lön tárgyalja a technikai feltételek biztosításának kérdését /fütésT. világítást, stb./, amelyik a többi, az egyetemen folyó munkának is legalább ugyanolyan jelentőségű feltétele. Határidő megjelölése nél-i . kül, "szükség esetére*1 tűzi ki célul a nzunkaterv a tanulókörök, il ­letőleg tanulópárok megszervezését, amelyik utóbbi részében.mozgalmi feladat, a konzultációt, illetőleg repetitóriumok megszervezése vi­­-szonylatában azonban a véletlenre nem bizható lényeges és ellenőri­zendő állandó feladat. Az általánosság hibájába esik a munkaterv akkor, amikor a lemorzsolódás veszélye elleni küzdelefe eszközéül folyamatos határ­idővel f'a lemorzsolódás veszélyével fenyegetőkkel történő" állandó foglalkozást jelöli meg. Aligha helyeselhető a munkatervnek az az el­gondolása, hogy módszertani szempontból kizárólag a csoportmegbi­­zottak, valamint az évfolyamfelelősök ellenőrizzék a hallgatók jég; zetelénét, mert ez - a szakmai színvonal biztosítása érdekében tanszékek feladata. A tanulmányi munka eredményességének biztos:' sára, a munka ellenőrzésére nem látszik elegendőnek a munkatér'7-:, : felvett módszer,‘ti. a fokozott ellenőrzésnek a csoportmegbizottai

Next

/
Thumbnails
Contents