Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)

1947. július 4. - Egyéb 1. 2.230/1946-47 Az egyetemi tanárok státusrendezésének ügye

után havonta ”40.- pengő” tudományos pótlékot engedélyezett a kormány. Nagyobb jelentőségű volt az az intéz­kedés, hogy a tanári kar ősidők óta megilletett ”tandijjutalékának” ügye ismét rendeztetett úgy, hogy a tandi­jaknak az államot megillető 25 $ ré­szesedés és az egyetemi quaestúrák részére szokás jogán járó 1.25 ^-os hányad levonása után megmaradó tömege^ az egyetemek rendelkezésére bocsátta­tott. Ebből a pénzösszegből budapes­ti professzorok számára félévenként 1.520.- egy évbeli tehát 3.040.- pengő összeg folyósittatott. A vidéki taná­rok tandijjutaléka legalább évi 2.000.­­pengő volt. Ez utóbbi összegnek fo­lyósítása céljából a budapesti egye­temek a náluk maradt tandijtömegből a bevételek főösszege 10 ^-át á val­­lás-és közoktatásügyi minisztériumhoz fizették be, ahol az alapszerüen ke­zeltetett s egyetemi célokat szolgált. E célok egyike az imént emlitett vi­déki egyetemi tanári tandijjutalékok­nak kiegészitésszerü garantálása volt. II. Az 1923. után az egyetemi ta­nári külön status több Ízben változá­son ment át. Ezeknek a változásoknak a legjellemzőbb vonása a professzori kezdő és legmagasabb illetmények hul­lámzó összege volt. Általában azonban a múltban az a szabály érvényesült, hogy a nyilvános rendes tanárok kez­dő illetménye a VI. és az V. fizető-

Next

/
Thumbnails
Contents