Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)

1946. december 16. - 7. 942/1946-47 A hittudományi kari I. számú bölcseleti tanszék betöltésének az ügye

a meghívó kari határozatnak helyt ad­va, ZEMPLÉN GYÖRGY-nefc a hittudomány­­kari I* számú bölcseleti tanszék ta­nárává történő kinevezése iránt ille­tékes helyen a szükséges lépéseket te­gye meg. Részben az iratoknál fekvő egyik mellékletből, részint a kari előterjesztésből, de meg mint az ügy korábbi előzményeinek tanácsi re­ferense, emlékezetből is jelenthetem, hogy az itt szóbanforgó tanszékre a kar eredetileg és ismételten is, Dr. HORVÁTH SÁNDOR hittudománykari rendes tanárt hívta meg és nevezettet kine­vezésre fel is terjesztette* Ám HOR­VÁTH SÁNDOR professzor időközben meg­­hívatását a karnak visszaadta, amit a kar, az ügyben a további lépésektől történő eltekintés végett, folyó tané­vi 312/1945-46. számú felterjesztésé­ben a Miniszter urnák bejelentett. Minthogy az itt tárgyalt tanszék akár amiatt, mert HORVÁTH pro­fesszor azt a hajlandóságét, hogy a tanszék tanára legyen, a tanszékre tör­tént meghívásnak visszaadásával és a Miniszter ur tudomására hozottan, el­ejtette, akár bármi más ok miatt, mind­eddig be nem töltetett, annak betölté­se ügyével a kar az előzmények nyomá­ban joggal foglalkozhatott ás a Tanács is újból és joggal foglalkozhatik. Mint az ügy tanácsi re­ferense, átvizsgálva a kartól a Tanács-42

Next

/
Thumbnails
Contents