Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)
1946. december 16. - 7. 942/1946-47 A hittudományi kari I. számú bölcseleti tanszék betöltésének az ügye
4 bl Dr. SZANDTNER PAL jog-és államtudománykari dékánnal kiegészített bizottság vizsgálja meg és a vizsgálat eredményéről a Tanácsnak tegyen jelentést. 7./ 942/1946-47. Tárgys A hittudománykari I. számú bölcseleti tanszék betöltésének ügye. Előadó: Dr. SZANDTNER PÍL jog-és államtudománykari prodékán. Előadó az ügyállést és javaslatát az alábbiak szerint ismerteti : "Egyetemünk hittudományi kara, a káron üresedésben levő I. bölcseleti tanszék betöltése ügyével foglalkozván, folyó évi november hó 18-án tartott II. rendes ülésében, a tanszékre Dr.'ZEMPLÉN GYÖRGY-öt, ciszterci rendi áldozópapot és kari magántanárt, egyhangú határozattal meghívta és itt tárgyalt 401/1946-47. számú felterjesztésében a vonatkozó bizottsági és kari ülési jegyzőkönyvnek, valamint a meghívott politikai igazoltságát tanúsító bizonyítványnak, a meghívott elfogadó nyilatkozatának s életrajzi adatainak csatolása mellett kéri a vallás— és közoktatásügyi Miniszter urat, hogy 41 -