Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.66.)
1973. március 21. VI. ülés
i9/ Yayer La.ios az egyéni levelezők intézményének a művészettörténeti szakon való fenntartása mellett emel szót. Az elaborátum nem foglalkozik eléggé az úgynevezett kis szakok szempontjaival. A művészettörténeti szakon az utóbbi 10-15 évben az évfolyam fele volt csak rendes hallgató, fele egyéni levelező, az utóbbiak különböző olyan intézményekből jöttek, hogy feltétlenül szükségük volt munkájukhoz nem diplomára, hanem művészettörténeti szakmai tudásra, hogy jobban dolgozhassanak munkahelyükön, nem tudósok akarnak lenni. Kardos Tibor szintén hangsúlyozza, hogy külön kellene választani az egyéni levelezők intézményének elbirálá- sát a kis és a nagy szakokon. Olasz szakonaz egyéni levelezők a nappali tagozatos hallgatók számának csupán 10-15 %-a, de a h*rom-négy egyéni levelező hallgató közül három rendszeresen jár az órákra, úég azt sem mondaná, hogy nem akarnak tudósok lenni, mert olyan is van köztük, de vannak, akiknek fcolmáosoláshoz» vagy egyéb feladatokhoz kell a nyelvtudás magas foka. Feltétlenül amellett szólna, mert p;Idául előfordult, hogy valakit, aki könyvrestaurátor volt Olaszországban az üHKSCO megbízásából, nem vettek fel egyéni levelezőnek azzal az indokolással, hogy a foglalkozásához nem szükséges az olasz szak elvégzése. Diszüingáfc: válni kell tehát kis és nagy szakok között,és minden egyes esetet egyénileg elbírálni. A jelentésnek erre vonatkozó részét ebben a formában lenne helyes megfogalmazni. Székely György dékán indítványozza, hogy a vita a kivételes esetek után most tárjen vissza az általános problémákhoz. Hahn István kiemeli a jelentés magas színvonalát és alaposságát. Egyetért azzal, hogy szocialista társadalmunkban az esti-levelező tagozat fenntartására szükség van, ha ez nem is jelenti azt, hogy minden karon és minden szakon. Jelenleg az esti-levelező tagozat, de különösen a levelező tagozat rendkívül különböző okta-