Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
lármát b a János örömmel üdvözli a dékán javaslatát, hiszen tudományos szempontból semmiképp sem indokolható a két tanszék egyáaívonása. az idevágd tudomány- szakok mai nemzetközi fejlettségi szinvonalán elképzelhetetlen az, hogy egy szakember vezsse ezt a két önmagában véve is óriási területet felölelő tanszéket. A két tanszék különválasztását ezért melegen támogatja és az egyedüli helyes megoldásnak tartja. Anélkül, hogy a javaslatot esetleg módosítani akarná, két fontos feladatra hivja fel a figyelmet. Az egyik a közép-latin oktatás és kutatás helyzete Egyetemünkön. Mindenki tudja, hogy mindkettő milyen fontos mind a magyar irodalomtörténeti, mind a magyar történeti kutatás szempontjából. Korábban erre is volt lehetőség a karon, a minisztérium felajánlott egy középlatin tanszéked, különböző okok miatt azonban ez a tanszék nem jött létre. Kétségtelenül a leghelyesebb az lenne, ha lehetne egy középlatin tanszéket felállítani a karon, a jelen körülmények között azonban ez nem realizálható, bár a személyi feltételei teljes mértékben megvannak. Éppen ezért helyes lenne legalább csoport formájában biztosítani a középlatin tanulmányok tovább fejlődését a most elkülönülő latin tanszék keretében. Ugyanakkor a latin tanszéken a személyi feltételek a legtragikusabb módon hiányzanak, ha ugyanis leszámítjuk a két középlatinnal foglalkozó szakembert, akik közül az egyik a tudományok doktora, a másik kandidátus, nincs a Latin Tanszéken egyetlen tudományos minősítéssel rendelkező oktató sem. Lz egy teljesen abszurd helyzet, amelyen sürgősen segíteni ke Hí', a Karra nagy morális és tudományos felelősség hárul, hogy ezt a kérdést megfelelő formában rendezze. Még súlyosabb a helyzet azért, mert egész Magyarországon a klasszikus latinnak csak egyetlen tudományos minősítésű szakembere van, itt tehát nemcsak a Latin Tanszak kérdéséről van szó, hanem az egész tudományág fejlődésének biztosításáról, ami ha nem történik meg idejében, bekövetkezhet, hogy a