Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)

1971. augusztus 17. X. ülés

Előadói .javaslat A Művelődésügyi Közlöny 1971. évi 14. számában-meg jelent “muzeológus tudományos továbbképzési ösztöndijs,-ra dr. Gergely Jenőné, szül. Kéri Veronika nyújtotta be pályázatát. Nevezett 1942- ben született, 1967-ben az ELTE BTK-on magyar-történélem szakos középiskolai tanári diplomát szertott. Másfél évig tanitott a ve- csési gimnáziumban, majd- családi okokból kifolyólag - az Athenaeum nyomdában vállalt munkát, 1966-ban férjhez ment dr, Gergely Jenő tanárhoz. Érdeklődési köre a 19. sz. magyar társadalmi és kulturá­lis viszonyaihoz kötődik, szakdolgozatát is ebből a témakörből ir­ta. Készülő doktori disszertációjának is ez a témája. A Magyar Nem­zeti Muzeum Éremtára segitségével muzeológus szakterületen is szer­zett alapvető ismereteket. Újkori numizmatikával kivám foglalkozni. A tudományos továbbképzési ösztöndíj e célja elérésében komoly se-: gitséget nyújt. Mindezek alapján javaslom az ösztöndíj odaítélését. Budapest, 1971« augusztus ÍJ. dr. Szakács Kálmán s.k. egyetemi tanár a Szakbizottság előadója Jegyzőkö.n-yv szakbizottsági ülésről, 1971. augusztus 15-án Jelen vannak: dr. Mócsy András, a szakbizottság elnöke, dr. Szakács Kálmán,a szakbizottság előadója és dr. Sinkovics István a szakbizottság tagja, egyetemi tanárok. A szakbizottság megállapítja, hogy a meghirdetett muzeológusi tudomá­nyos továbbképzési ösztöndíjra egy:pályázat érkezett be, -a pályázó dr. Gergely Jenőné, Héri Veronika . A szakbizottság meghallgatta dr. Szakács Kálmán előadó jelentését, és' ennek alapján a nevezett jelentkezőt egyhangúlag javasolja az 1971. évi Művelődésügyi Közlöny 14, számában meghirdetett ösztöndíjra Budapest, 1971. augusztus 13. Dr. Szakács Kálmán s.k. Dr. Mócsy András s.k. egyetemi tanár egyetemi tanár a Szakbizottság előadója a Szakbizottság elnöke Dr. Sinkovics István s.k. tv. egyetemi tanár a .Szakbizottság tagja. Az ösztöndíjas munkáját a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya irányításával végzi.

Next

/
Thumbnails
Contents