Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)

1971. augusztus 17. X. ülés

2^1 ÖNÉLETRAJZ 1942. augusztus 12-én születtem Budapesten. 196o-ban érettsé­giztem, 1962-ben fényképész szakmunkás bizonyitvényt szereztem. Ugyaa- ezen év szeptemberében az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-tör­ténelem szakra nyertem felvételt. 1966-ban férjhez mentem, férjem dr. Gergely Jenő, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Tudományos Szoci­alizmus Tanszékének tanársegédje. 1967 júniusában magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát kaptam. 1967 augusztustól a Vecsési Gimnáziumban tanitottam másfél évig. Családi okok miatt 1969 januártól - átmeneti megoldásként - az Athenaeum Nyomdában vállaltam munkát. Szeretnék képesítésemnek és érdeklődésemnek megfelelő munkakört betölteni. Hosszabb idő óta fog­lalkozom a XIX, század végi magyar társadalmi és kulturális viszo­nyokkal. Már szakdolgozatomat ebből Írtam és készülő doktori disszeiv* tációm témája is ez. Úgy érzem, ilyen irányú ismereteimet a tudományos továbbképzési ösztöndíj segitségével eredményesen tudnám fejleszteni és a muzeoló­gus szakterületen kamatoztatni. Ennek érdekében - a Magyar Nemzeti j Muzeum Éremtára segítségével az idevágó szakirodalomban tájékozódtam. Budapest, 1971» augusztus 2. Dr. Gergely Jenőné Héri Veronika s.kl Munkahelyi javaslat Igazoljuk, hogy Gergely Jenőné /Héri Veronika/ született Budapest I942 augusztus 12-én, anyja neve Boscholt Ilona, lákcime Budapest, VIII. , Rákóczi ut 19/ 1969 január 23 óta dolgozik vállalatunk mély­nyomó részlegében előbb mint montőr, jelenleg szortírozó. A vállalatnál eloltott idő alatt munkája, magatartása kifogás alá nem esett. Szerény, jó modorú dolgozója vállalatunknak. Tekintettel tanári diplomájára a továbbképzési ösztöndíj megpályá­zását támogatjuk. ATHENAEUM NYOMDA Lázár ;.Eer epe né ; s.k. szem.oszt.vez.

Next

/
Thumbnails
Contents