Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
% .V célokat, amelyeket az előterjesztés kifejt, azokat egyenkint meg lehet oldani. Mindezt a reménykedést alátámasztják a tudományos publikációk, amelyek - ha kiegészítjük azokat az alkotószabadságon lévő professzor munkásságával - nyilván sokkal tekintélyesebbek lennének. Kérdezi, kivánnak-e az előterjesztések szerzői azokhoz valamit hozzáfűzni. Simonovits Istvánná nézete szerint talán nem eléggé domborodik ki az anyagból, hogy a tanszék központi feladata a filozófia szakképzésen belül a marxista- leninista filozófia rendszer kifejtésének előkészítése, megalapozása. E nagy és bátor munka eredményeképpen óhajtanak azután a hallgatókkal szemben megfelelő követelményeket felállítani. Meggyőződése szerint a hallgatók is azt az oktatást tartják helyesnek, ahol nyújtanak számukra és követelményeket is támasztanak velük szemben. A munka és a vita közben bizonyos egyenetlenségek és ellentmondásnak tűnő megfogalmazások is belekerültek az előterjesztett anyagba. Ellentmondásnak tűnhet és nem volt szándékos, hogy a 8. oldalon túlságosan pongyola fogalmazásban az áll, hogy egyrészt a felvételi vizsgánál, másrészt pedig a már itt oktatott hallgatóknál a szakmai és politikai követelményeknek meg nem felelőket el kell tanácsolni. Ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy igenis bíznak oktató és nevelő munkájukban, az a nézetük, hogy amint a tanszék munkája továbbfejlődik, azzal arányban komoly eredményeket lehet elérni, ugyanakkor azonban meggyőződésük, hogy mind a tanárszakokon, mind a nem tanárszakokon, de különösképpen a filozófia szakon nagyon nagy jelentősége van annak, hogy olyanok kapjanak diplomát, akiknek az oktató munkája kívánatos lesz a jövőben. Hosszú távra képezünk embereket. Emlékeztet arra, hogy Erdey-Gruz professzor nemrégen