Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. május 26. VIII. ülés
1% van, de a liberalizmust is elősegítheti. ötödször, meg kell vizsgálni, hogy nem vezeü-e a kiscsoportos oktatás túlterheléshez. Árról van ugyanis szó, hogy bizonyos szakokon a hallgatókkal sok dolgozatot iratnak. Ezt az utóbbi kérdgst meg kell vizsgálni a tanszéken belül, de a tanszékcsoportokon, a szakokon belül, sőt a szakok között is. Többször megállapodtunk már abban, hogy mennyi lesz a dolgozatok száma,és bizony nem mindenütt tartották be a megadott mértéket. Egyéb vonatkozásban nem beszélhetünk a (Természettudományi Karon túlterhelésről, de a dolgozatok kérdését meg kell vizsgálni. Hatodszor, a reálisabbá kell tenni a számonkérést. Itt elsősorban a szigorlat okrag gondol. A tanszékek nagyobb fele a szigorlatok bizottság előtt való letétele ellen foglalt állást, pedig a bizottság előtt való szigorla- toztatásnak nyilván számos előnye van. Ilyen az, hogy a szigorlatokat nem lehet időben elhúzni, reálisabban lehet osztályozni, mert az elnök, aki a részjegyeket összegezi, hallja a többi feleleteket is. Egyébként is a tanulmányi és a vizsgaszabályzat előirja a bizottság előtt való szigorlatoztatást. Javasolja, hogy a tanszékek a következő tanév első felében, inkább az elején, tanszéki értekezleteken beszéljék meg a kiscsoportos oktatással kapcsolatos tapasztalatokat, teendőket, a Módszertani Bizottság összesi- tését és az eddigi eredmények fentebbi vázlatát. Ligeti Lajos abból indul ki, hogy a Kar fő feladata középiskolai tanárok nevelése. Az egymást követő permanens reformok azt célozzák, hogy a hallgatót úgy bocsássuk útjára, hogy birtokosává tegyük ezeknek a módszertani elveknek, amelyek segítségével figyelemmel kísérheti pályája folyamán saját szakmájának fejlődését. Be kell tehát vezetni az ifjúságot abba, hogyan jött