Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)
1971. január 14. III. ülés
és ő állította meg és utánpótlás sem lett sem fiatalokban, mse sem a környékén, hát ezek maradtak meg bennem. Hahn István; Mint párttag és a pártvezetőség tagja mondom, hogy szerintem a legmegnyugtatóbb az lenne, ha Borzsák professzor politikai megítélésében, persze most már hic et nunc, tehát nem arról beszélve, hogy mi volt 15-14 évvel ezelőtt, hogy akkor indokolt volt-e egy olyan mértékű, konzekvencia levonás, mint ahogy itt vele kapcsolatban történt, még akkor nem is voltam az egyetemen, mert később kerültem ide, nem tudom, voltak-e aránytalanságok a megítélésében az ő rovására és mások javára, ezt a kérdést ma már igy tisztázni nem lehet és nem érdemes, de a legfelső pártfórumoknak kellene a kérdést úgy megvizsgálniuk, hogy a kari pártvezetőség és hogy úgy mondja^, az egyszerű párttagok ezen a szakterületen nyugodtan és egyértelműen foglalhassanak állást, mert akkor talán az a veszély sem állana fenn, amit Székely elvtárs mondott, hogy szállásesinálónak tartanak. Székely György dékán; Ez tény, hogy annak tartanak, csak kibővülne, de ettől nem kell félni. Hahn István: Ha igen magas pártfórumot vizsgálnák meg a kérdést, xkxkxiáasy amelyek tényleg nagyon magas szinten látják a kérdéseket, rájuk ez nem vonatkoznék. Addig bizonyos fokig a szakmaszeretetetünk és szakmaféltésünk szembenállhat bizonyos politikai meggondolásokkal, ez lenne az első kérésem, de nem tudom, hogy milyen fórumokon srxx és milyen csatornákon keresztül