Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. május 25. VII. ülés
HVb- 15 a Szovjetunióba egy félévre, és minden német szakosunk ugyancsak egy félévre a Német Demokratikus Köztársaságba. Hozzájstehetem, hogy Franciaországba is többen tudnak kimenni, mig Angliába egyelőre nagyon kevesen, de ezek száma is valamelyest gyarapszik. Spanyol és olasz szakos hallgatóink zöme is ki tud menni az illető nyelvterületre. A múlt év végén megnéztük a helyszínen orosz szakos hallgatóink körülményeit, helyzetét. Az is jelentős, hogy ha jól emlékezem, egyetlen más országnak sincs olyan egyezménye a Szovjetunióval, hogy a hallgatók kivétel nélkül kimehetnek egy félévre, ezt tehát úgy kell elkönyvelnünk, mint ami tényleg nagyon fontos és nagyon sokat jelent. Egy további pont a szakmódszertan kérdése. A szakmódszertannak Egyetemünkön, de talán általában nincs meg az a tekintélye, amelynek feltétlenül meg kellene lennie. Ez abban is megmutatkozott, hogy a legutóbbi időkig nem mindegyik tanszéken volt a szakmódszertannak külön előadója. Arra törekedtünk az elmúlt években, hogy minden tanszéken legyen szakembere ennek a rendkívül fontos diszciplínának, ezt a célt majdnem sikerült is elérni, de hadd kérjem meg itt is a Kari Tanács t. tagjait, elsősorban a tanszékvezetőket, hassanak oda, hogy a szakmódszertani órák megfelelő szinten legyenek megtartva, mert hiszen az iskolába kikerülő tanároknak rendkívül fontos, és ha - mint mondtam - gyakorlatibb jellegű oktatásra van szükség az Egyetemen, akkor a szakmódszertan nem az utolsó helyet foglalja el. A rektorátuson a Tanárképző Tanács többször foglalkozott az V. éves gyakorló ±x hallgatók helyzetével, körülményeivel, és a múlt évben Kaposvárott találkoztunk öt-hat éve végzett, már tanitó pedagógusokkal, a megye művelődési osztálya hivta össze őket. Kitűnt, hogy egyik legnagyobb hátrányuk a tanárképző főiskolán végzettekkel szebben, hogy a mindennapi gyakorlati oktató munka problémáival a mi hallgatóink kevésbé vannak tisztában. Ezt a felismerést más oldalról is alátámaszthatjuk, mert tegnap is bejött egy végzős hallgató, aki