Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. február 3. IV. ülés
- Í6 - iöC M Csorna Társaságban, valamint további terveket ismertet, amelyek részben külföldi kutatásokkal kapcsolatosak. Végül köszönetét mond beszámolójában Gaál Ernő azoknak a szakmai vezetőknek, akik ebben a sokoldalú tevékenységében irányitották: Hahn István professzornak, Kákosy Lászlónak és Komoróezy Gézának, ami egyúttal jelzi, hogy milyen széles tudományterületre terjed ki Gaál Ernő működése. Kulin Ferenc munkásságáról Kardos Pál tanszékvezető egyetemi tanár adott jelentést. Javasolja Kulin Ferencnek a Karon való visszatartását, tekintve szakmai, oktatói és politikai munkájának magas szinvonalát. Melegen javasolja kinevezését és kiemeli, hogy Kulin Ferenc mind oktatói, mind nevelői munkáját példás szorgalommal végezte, és amellett, hogy igen komoly társadalmi munkát is vállalt, elkészítette és 1972 során benyújtja illetőleg megvédi egyetemi doktori értekezését "Dózsa alakja a reformkori magyar irodalomban" cimmel, a disszertáció egy része addig nyomtatásban is megjele- nik. Kulin Ferenc ugyanakkor igen terjedelmes iéfa&L&ac jegyzéket nyújtott be részben doktori értekezésének témájából, részben a 19-20. századi irók és költők munkásságának értékeléséről, számos recenziója, kritikája jelent meg különböző folyóiratokban Budapesten és vidéken. Ezenkívül résztvett a tanszék által rendezett, a romantika irodalomtörténeti és esztétikai kérdéseit elemző tudományos konferencián és ott felszólalt, A Petőfiről szóló jubileumi tanulmánykötet számára is vállalt cikkirást. Bollók Jánosnak a Karon való visszatartására, kinevezésére vonatkozólag a Dékáni Tanács tesz javaslatot. Ismeretes ugyanis, hogy a Latin-Görög Filológiai Tanszék mind szervezetileg, mind a vezetés szempontjából ideiglenes helyzetben van, s Révész Mária egyetemi docens mindenkor tartózkodott attól, hogy a tanszék jövőjét eldöntő kérdések tekintetében, tehát káderkérdésekben határozott javaslatot tegyen. A dékán ismerteti a tanszék jelentését Bollók János munkásságára vonatkozólag: "Az ösztöndíjas szorgalmasan végzi doktori értekerif