Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1972. február 3. IV. ülés

zésének munkálatait, remélhető, hogy alapos, tematikailag és metodikailag egyképpen fontos eredményekre jut. Az Ókortudományi Társaságban tartott előadása jól érzékel­tette a témában való elmélyültségét, ugyanakkor bizonyos hézagokra is felhivta a figyelmet. A doktori értekezés készitésén kivül Bollók János oktató munkát is végzett a tanszéken. Alapfokon oktatta a görög és latin nyelvet, amivel egyrészt könnyített a tanszék terhein, másrészt a saját nyelvi és módszerbeli tudásának fejlődését segí­tette elő. Korábban vállalt műfordításait is folytatta és folytatja.” Bollók János jelentése részben számot ad arról a kiterjedt oktatói tevékenységről, amelyet a Karon folytatott, részben azokról az eredményekről, amelyek tudományos te­vékenységéből adódtak, igy műfordítások, görög szemel­vény «válogatások és fordítások, görög és latin feliratok fordítása, Együttesen mintegy 13 iv terjedelemben, vala­mint előadás az Ókortudományi Társaságban ”Lukianosz és a keresztények” címmel. Doktori disszertációját görög filológiából ”Lukianosz és Egyiptom” címmel készítette és 1972 első felében szeretné letenni a szigor­latot, amely még beleesik ösztöndíjas idejébe. Tudomá­nyos tervei is szerepelnek még a jelentésben, ezek több görög vitairat, dialógus és irodalmi alkotás keletkezési idejének és szerzőjének kutatásával kapcsolatosak, vala­mint a Világosság számára egy kéziraton dolgozik. Ezek alapján megállapítható, hogy Bollók János becsületes, sokoldalú munkát végzett. Ugyanakkor a tanszék a görög részlegen való további működését nem javasolja annak ellenére, hogy amikor a görög tanszék különválásáról, meg­alapításáról volt szó, akkor Bollók Jánosra gondoltak mint olyan személyre, aki a görög tanszék létszámába kerülve u elősegíti aontak a tanszék megalakulását. így tehát a Dékáni Tanács ebben a tekintetben ellentmondást lát. Felmerül a kérdés, alkalmas-e Bollók János egyetemi pálya­futásra. A szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, dr. Kalocsay Dezső Reveiében közli, hogy az 1971/72. tanév 2. félévében ideiglenes félállású tanár­-

Next

/
Thumbnails
Contents