Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. december 15-16. II. ülés

hogy a tehetségek nem jelentkeznek egyenletesen, A nyelvi tanszékek gyakornok igényei feltétlenül reá­lisak, kielégítésükre mindent meg kellene tenni, de biztosítani kell a tudomápypolitikailag jelentős kis tanszékek káderutánpótlás^« is, s alakulnak uj tan­székek is. ' Amikor a KISZ tagok kérdéseket intéztek Aczél elv­társhoz, első helyen szerepelt végzőseink elhelyez­kedése és összekapcsolták ezt a kérdést a pedagógusok élet- és munkakörülményeivel. Aczél elvtárs kifejtette látogatásakor, hogy a pedagógusoknál nemcsak fizetés- emelésről vagy rendezésről van szó, hanem javítani kell a pedagógusok életkörülményein is, az iskolák légkörét kell megjavítani, mert sokszor az igazgató hozzá nem értése, pláne basáskodása sokkal rosszabb körülményeket teremt, mint a szűkös anyagiak. A végzős hallgatók elhelyezkedése egyre nehezebb, az oktatók egyéni összeköttetéseiket próbálják már felhasználni, de ez nem jelenthet megoldást. Fel kell használni azt a körülményt is, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajt óbizottságának illetékes imsiftr elnökhelyettese Karunk Tanácsának tagja. Ami a Kar tudományos feladatait illeti, a közeim másfél évvel ezelőtt megjelent tudománypolitikai irányelvek is nagy fontosságot tulajdonitanak a társadalomtudományoknak, Így volt az a X. Kongresz- szuson is. A határozat leszögezte, hogy a jelentős fejlődés ellenére a társadalomtudományok nem min­den esetben tudták kivenni a részüket a konkrét napi feladatokból a tudat formálása tekintetében, meg is jelölt néhány társadalomtudományt mint amelynek a művelése fő feladat. Karunk ebben a te­kintetben megint ellentmondásos helyzetben van, mert a határozatban megjelölt témák kutatásában olyan tanszékeknek kellene jelentős szerepet vállalniok,

Next

/
Thumbnails
Contents