Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. december 15-16. II. ülés

(Tb- ­A 7. oldalon az 5« bekezdésben szó van arról, hogy az orosz szakos hallgatók az V. évben 5-5 hónapot töltenek a Szovjetunióban, ahol számukra rendezett külön«: előadásokon vesznek részt. Súlyos hiba azon­ban az, hogy a kiküldött magyar hallgatókat együtt tartják és számukra külön foglalkozást tartanak, egyszerűen szét kellene dobálni őket orosz környezet­be és vegyenek rész-az orosz hallgatók munkájában. Nem helyes az sem, hogy a Magyarországon végzett hallgatókat kinn a Szovjetunióban főiskolákra viszik, mert a főiskolán teljesen gyakorlati munka folyik és a főiskolai tanárok nem tudnak elég útbaigazítást adni a hallgatók szakdolgozati munkájához, kérdezős- ködésüket okvetetlenkedésnek veszik és megtörtént az is, hogy az illetőt hazaküldték. Az elaborátum fel­veti azt a lehetőséget, hogy esetleg más külföldi egyetemekre lehetne küldeni ösztöndíjasokat, elsősor­ban szocialista országokba és ezek közül is a szláv országokba, ahol hasonló körülmények között folyik az orosz oktatás, mint nálunk. Megemlíti, hogy pél­dául Krakkóban, drágában kitüSő szláv intézetek van­nak, kitünően felszerelt könyvtárakkal, ahol nagy­szerűen lehet dolgozni, Zágrábban is van egy kitűnő orosz irodalomtörténész professzor, de fel lehet so­rolni igy más egyetemeket is. Finnországban is nagy­szerű lehetőségek vannak orosz stúdiumok végzésére, mert hiszen Helsinki hatalmas orosz kafc kulturális múlttal rendelkezik, könyvtárai remekül el vannak látva, Kölnben is ez a helyzet és igy lehetne tovább sorolni azokat az egyetemekét, ahová haszonnal küld- hetnénk fiataljainkat. Reményi József kifejti, hogy nemrég volt az Orosz Tan­széken egy olyan tanszéki értekezlet, amelyen első Ízben vettek részt hallgatók nagy számban, s a meg­jelent hallgatók nagyon Örültek az ott megszületett szép eredményeknek. Mind a tanszéki értekezlet, mind

Next

/
Thumbnails
Contents