Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1966-1968 (HU ELTEL 8.a.59.)

1968. február 28. I. ülés

27 be * többi órákat« Figyelembe véve azt, hogy as előzetes ter­vekben nem Tolt még m második és a harmadik műk kérdése tisztázva, tehát a 10 Illetőleg 9 órát két részre osztottuk, % a kötelesé 6 őrára és as ajánlott 4 Illetőleg 3 őrára, de ha úgy alakúim, hogy a szak csak második a*akként vehető fel, mit feltétlenül helyesnek találna, akkor természetesen es a 9 illetőleg 10 őrá lehetne mindjárt kötelesé« Ásd az el* bírálást illeti as I« évben, teljes mértékben egyetért azokkal a szempontokkal, melyeket a referátum tartalmas, még arra is hajlandó lenne, hogy mindkét eléadásbői kollokvium legyen és se kollokvium illetőleg gyakorlati Jegy« Ami a hároossakos- ság kérdését illeti, feltétlenül ast kéri, hogy második szak­ként legyen választható, harmadik szakként se, mert egészen biztos, hogy a hallgatók nemi tudnának megbirkózni megfelelő színvonalon a fennálló nehézségekkel« Ha valamilyen más harmadik szakja van az illetőnek, akkor feltétlenül helyse lenne megvalósítani a háromszakosoloss órakAdvezményére vonat­kozó Javaslatokat« ás összevont vizsgát, különösen, ha az a szak második ssakként szerepel, nem tartaná helyesnek, bár az összevont visage moat is eleme as egyetemnek, de mindnyájan tudjuk, hogy sem az anyag mennyiségében, sem pedig az elsajá­títás minőségében ezek az összevont vizsgák nem érik el a , é / külön alap- és szakvizsga szlnvinalát. Ami a vizsga időpontjá­nak áthelyezését illeti, nem formai kérdés, hogy as 5« vagy a 9« félévben tartjuk-«, mert ez a leadandó anyag átrendezését mm la megkívánja, tehát feltétlenül a 4« és a 8« félév végén van a helyén a vizsga« Ami a szabad képzést illeti, est pon­tosabban kellene körvonalazni, egyetért ebben a tekintetben a referátum óvatosságával, nehezen képzelhető el, hogy aki szabadon véges egy ilyen szakot, hol talál állást« Az utolsó pontban bizonyos ellentmondás látszik, illetve 6f látja az

Next

/
Thumbnails
Contents