Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1966-1968 (HU ELTEL 8.a.59.)

1968. február 28. I. ülés

v&nx rá, mert sokan vannak, akik nagymértékben elfelejtették,

es mert

amit tanultak az egyetemen, te azt lehet mondani, hogy a nyel» vt oktatAs bizonyos időben elmaradott volt az egyetemeken, legalábbis a gyakorlati nyelvoktatAs, vannak, akik átképzéssel kerülték ide, levelező hallgatók voltak. Szóval nagyon komoly dolog a nyelvi kurzus, nagy szükség var rá, de csak nagyon nagy áldozatokkal lehet megvalósítani.

Kérdés, hogy mennyit vállalhat egy szak. Egy ilyen kis szak, mint az olasz, nem ser vállalni többet egy évben, mint 50-60 főnyi csoport képzését akár két csoportban, de inkább egy csoportban. Majd az ideiglenes programot az olasz szak beadja, abból látható lesz, hogy mit gondolnak. A hallgatók kívánsága szerint azonban esetleg változtatni kell rajta.

Az anyag megjelentetése elengedhetetlen, azonnal kérték tőlük, mert a jegyzetelés nem őriz meg elegendő anyagot. Elhatározták, hogy sokszorosítják az anyagot, ehhez stencilt és papírt kapott a szak. Különösen nehéz az első továbbképzés, mert most nem 5 év, hanem 15-20 év anyagát kell pótolni. Egyetért azzal, hogy ciklusosán tzaátde Ismétlődjenek a tanfolyamok, körülbelül 5 év időköz az, amely szemmellátható elmozdulást hoz létre egy-egy szakmán belül, akik tehát most résztvesznek a továbbképzésben, azok öt év múlva kerüljenek újra sorra.

Arra gondolt az olasz szak, hogy egy végső konferenoia vagy zárthelyi dolgozat alapján értékeljék az előadók a hallgatók munkáját, de a mostani vita meggyőzte arról, hogy egy külön beszámoltatás, konzultáció alapján lehetne Ítéletet mondani.

Ez különben attól függ, hogy ml alakul ki a végén.

fontos az is, hogy az értékelésnek a tanfolyam sikeres elvégzése esetén legyen valami látszatja. 3z összefügg azzal a kérdéssel, hogy vajon az elitet képezzük-e tovább vagy azokat, akik a leggyengébbek. Itt nem erkölcsi megkoszorúzásról van szó