Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1965. március 25. II. ülés

Go- 16 - xaxsasg a megszületését, hiszen ez a munka részben a Ménesi uti kollégiumban, részben a leánykollégiumban bonyolódott le* Kiderült, hogy a hallgatók igénylik a problémáikkal való fog­lalkozást, megmondták, hogy ók teljesen Őszintén megimak mindent* Az összegyűjtött anyagit valóban ezt a képet is mutatta, annak ismerete mindenkinek tanulságos, aki az egye­temi hallgatókkal foglalkozik* Ami a hivatástudatot illleti, yyt J módjában állt beszél az Orvostudományi Egyetem néhány okta­tójával, akik úgy vetették fel a kérdést, hogy milyen jó a bölcsészkarnak, mert ott van hivatástudat, máskülönben miért mennének oda tanulni, hiszen öregkorukban sem fognak több fizetést kapni, mint 2200 forintot* Hangsúlyozza, hogy a maga részéről sem úgy fogja fel a hivatástudatot, hogy mege­sz tiki ti a vidékre való költözésre* Tapasztalatai szerint a hallgatókban igenis van hivatástudat* Mutatja ezt egy extrem eset is, amelyet előad* A pápai gimnáziumban dolgozik egy végzett hallgatónk, magyar-francia szakos* Tavaly Ősszel fert irt egy levelet, amelyben kérdezi, mi a véleményem arról, hogy lemond 500 forintos középiskolás kollégiumi nevelő tanári mellékállásáról, mert úgy érzi, hogy igy nem tud ± eleget olvasni, s hogy ezt a lemondást a tanár karban általá­ban nem értik meg* Azt Írtam vissza az illető tanárnak, hogy helyesnek tartom elképzelését és ami segítséget tudunk adni, feltétlenül támogatni fogjuk# 511 is küldött egy 30 oldalas nagyszerű nyelvészeti cikket* Vannak ilyen esetek is és ezt a menstalitástkell kialakítanunk hallgatóinkban: azt az igényt, hogy a tanári munkája mellett tudományos felada­tokkal is

Next

/
Thumbnails
Contents