Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)
1965. március 25. II. ülés
Pedig éppen ezek a formák a leginkább alkalmasak a gondolkodásra való nevelésre, Itt van módjuk a saját következtetéseik alapján rájönni a helyes nézetekre, László Gyula megjegyzi, hogy személy szerint is megköszönte Hahn professzornak az előterjesztett anyagot. Elég gyakran van együtt végzett hallgatókkal, akik már elhelyezkedtek az életben és le tudják mérni, mire mentek azzal, amit az egyetemen kaptak. Ebből merit tájékoztatást László professzor további munkája számára, annyit tanul tőlük, mint az ásatásokon az egyszerű parasztemberektől, akik egyszerű kérdéseikkel mindig a lényegre mutatnak rá. Jó lenne, ha a Módszertani Bizottság adnajf a tanszékeknek megfelelő kérdőivekből 8-10 példányt, hogy azokon a 2-3 évvel ezelőtt végzettek közölhetnék észrevételeiket, Javaslataikat, tapasztalataikat, Valóban úgy van, ahogy Székely professzor mondotta: néha kénytelenek vagyunk a dolgokat tudomásul adni, pedig érzéslink szerint helyes lenne azokat születés közben megmutatva utalni a zsákutcákra. Valamelyik órán már úgy érezte, hogy túlsók az adat, nem birják a hallgatók és további adatok helyett elmondta, hogyan született meg egy könyve, a legnagyobb őszinteséggel kifejtette a zsákutcákat, az összes előzményeket, véletlenszerűségeket, módszereket, ügy gondolja, hogy ezzel emberileg is közelebb került a hallgatókhoz, akik ugyanúgy vessződnek a szakdolgozatukkal. Néha szükség van ilyen vallomásszerü, de mégis a tárgyhoz tapadó emberi V megnyilatkozásokra. Indil/Ííííyozza, hogy a végzett hallgatók között is legyen közvéleménykutatás. Tóth Gábor megjegyzi, végignézte ennek az anyagnak