Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1960-1962 (HU ELTEL 8.a.55.)
1960. december 22.
utján is. - borosabb e gyüttmüködént v lósitunk meg a szegedi és a debreceni latin tanszékkel, egyes oktatók közösen dolgoznak ki feladatokat, azokat e gyütt vitatjuk meg, - Segíteni kell tulte rhelt sé ? kérdésén, ami főképp az V• óven mutatkozik, ahol az iskolai gyakorlatot töri szét. Az í. évesekkel kapcsolatban gondolni kell arra, hogy legalábbis olyan mértékben nevelünk a vidéki, mint a pe ti iskolák számára, tehát vidéken is V kell gyakorolni. Döntő kérdés a gyakorlásnál, hogy az egy. teljes év legyen, mindent lásson a tanárjelölt a tanévnyitóstul a bizonyitv'nyoszt sig. Fontos, hogy a gyakorlást a pe dagógini és szaktanszék végigkísérje . Ha egyszer a hallgató végigvitt egy tanévet, r'r el lehet várni, hogy a módosult formában adódó •feladatoknak is eleget tud tenni, a gyakorlásnak ehét egy évig *s egy helyben kell történnie. A harmadik át a negyedik év tantervét úgy kell Összeállítani, hogy az f. évre már inkább csak simító, utánanéző feladat-ok maradjanak. A tegnapi tanszéki értekezleten megbeszéltünk b zonyos olyan helyi módosításokat, amelyek az első év terhelésén segítenek. következő tanszéki Ttekezle.tekrcl is beszámol majd a kari vezetésnek. B e k e Ödön hangsúlyozzad nincs szó arról, hagy vala- mely finnugor nyelv szavalt és nyelvtanát megtanulnák a hallgatók. Mindössze arról van szó, hogy egy finnugor nyelv szerkezetét megismerik ás 8-10 lapról megtanulják a ki preparált sz vakot. Ebből meg tudják állapítani a 't finnugor nyelvek és a magyar nyelv hasonló voltát. A finnek- nél egy olyan kresztomstia van, amely az egyes finnugor