Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1960-1962 (HU ELTEL 8.a.55.)

1960. december 22.

- 3 taibao Emellett újra aláhúzza, hogy az egyetemi oktatómunka teljes embereket kivan, akik idejük javát az ifjúság körében élik, szakadatlanul nevelve, már példájukkal is® Másrészt a feladat kiemeli a tanszékek fokozott politikai nevelőmunkáját is, oktatóink kollégiumokban végzándő tevékenységét is beleértve, s szükségessé teszik az ideológiai tanszékekre, továbbá a társadalmi szervezetekre, a pártra és KI3Z-re való fokozott támaszkodást, őszinte együttmunkálkodást«.

Az alapelvek egyértelműen, nézetem szerint helyesen taglalják az un. tudósképzés problémáját: "Az egyetemeken, főiskolákon képzett szakember nem tudós. A tudőskápzás még kevésbé lehet az egyetemi oktatás feladata. Az egyetemek a tudományos utánpótlás nevelésének fontos műhelyei, de tudóssá-csak a tudományos kutatómunkában való részvétel utján válhatnak a jelöltek. Még az aspirantura keretében is csak tudósjelöltek képzése történik, egyetemi végzettségre, a gyakorlati, valamint a kutatómunkában szerzett tapasztalatokra építve. Természetesen az egyetemi oktatásnak fel kell vérteznie a hallgatót helyes tudományos szemlélettel, az elsajátított ismeretek önálló alkalmazásának készségével, s igy biztosítania kell az egyetem elvégzése utáni állandó szakmai ás , politikai továbbfejlődés, a speciálistává, illetve tudóssá válás alapvető feltételeit is."

/

Idéztem ezt a részt, hogy végre eloszlassunk sok még lappangó félreértést. A viták és a munka során keli további tartalommal megtöltenünk ezeket a sorokat. Magam régóta úgy látom, hogy valamely szaknak nem lehet elmélyült tudósa az, aki előzőleg nem mélyedt el több tudományágban,, nem alapozta meg szélesen ás sokoldalúan a maga tudományszakát, a vizsgarendszer jobb kiépítésének ezt a célt is szolgálnia kell. Most van kiépülőben karunk fokozott szerepe is az aspirantura intézményében, sok a tennivaló a középiskolai tanárok további szakmai támogatásában, doktorátus formájában is. Ezúttal azonban csak azt hangsúlyoznám, hogy a tanárképzés, a szakképzés ma^a is tudományos legyen, a főkollégiumok alaposan ismertessék meg a hallgatót"az általános törvényszerűségekkel, ezek alkalmazásúnak lehetőségeivel, a szakkollégiumok jobban vezessenek be a tudományokba, nyújtsanak módszert, az alapokat segítsék lerakni. Lehetőség van a legjobb hallgatókkal való külön foglalkozásra is. A jövőben még inkább megnő a szakdolgozat súly* is, ami ebbe a körbe is tartozik. Itt szükséges egységesebb követelmények kidolgozása. Meg fontosabb ennek -színvonalas kidolgozására, a kidolgozás egyes ütemeire a mainál megfelelőbb időpontok megtalálása. Segít az Eötvos-kollágiumi munka is. Ha ezt a pozitív feladatot állítjuk magunk elé, oszlathatjuk el legjobban a tudós- és ta-