Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1950-1953 (HU ELTEL 8.a.52.)

1953. április 1.

-5­más irodalmat. Rendkívül kevés szépirodalmat olvasnak. Hollós István hozzászólásában hangsúlyozza, hogy a pártbizottság igen, jónak "tartja Tálesi elvtárs referátumát. A javaslat közül főleg azt emeli ki, hogy minél több oktató látogassa a diákotthono­kat. Bejelenti az$, hogy a diákotthonban lényeges változás állt be, s ezt a pártbizottság értékelni fogja. Hiányolja azt, hogy a referá­tum nem foglalkozott a leányotthon problémáival. Elmondja azt, hogy a laza fegyelmet a diákotthonban az okozta, hogy a volt igazgató és diákbizottság nem ellenőrizte rendszeresen a hallgatókat. A jelenlegi diákbizottság s igazgató szívós munkájának eredménye az, hogy ma már rendről beszélhetünk. Trencsénvi Waldapfel Imre rektor elvtárs a hiányzások kérdéséhez szól hozzá. A torna órákról való hiányzás a legnagyobb. Ebből azt a tanulságot lehet levonni, hogy a hallgatók a maguk szakállára válogatnak abban,hogy mi a fontosabb, vagy kevésbbé fontos. Végered­ményben azonban minden óra kötelező erkölcsi szempontból. A továbbiak­ban felveti a példamutatás kérdését. Mi csak akkor követelhetünk meg hallgatóinktól példamutató magatartást, ha magunk is előljárunk ezen a téren. A baj azonban ott van, hogy az oktatók maguk is mér­legelik azokat a feladatokat, amelyeket a dékántól kapnak. Ez hely­telen, mert ha az állami vezetés elrendel valamit, akkor azt végre kell hajtani. Legutóbb a légá-oltalmi oktatás terén mutatkozott laza­ság. Helyesnek tartja a referátumban az állami vagyon megbecsülésének kérdését. - A tegeződés kérdése véleménye szerint a fiatalabb tan­személyzet körében nehezen oldható meg. Szerinte a tekintély meg­őrzése nemcsak azon múlik, hogy a hallgatók tegezik-e az oktatókat vegy sem. Ezeket az erkölcsi kérdéseket következetesen minden elő­adónak végre kell hajtani. - Rossznak tartja a fiúk és lányok viszo­nyát, mert gyakran a fiúk lovagiasságát polgári magatartásnak fogják fel. Ez helytelen s nem egyszer a fegyelmik is visszavezethetők a lányok és fiúk közti durva beszédmodorra. Beszél arról, hogy a Komszomol pl. mozgalmat indított el ezen a téren. A továbbiakban hangsúlyozza a diákotthonok látogatását az oktatók részéről. Példá­nak hozza fel az előadók által sokat látogatott és jól dolgozó jogi kari diákotthont. 1 A dékán összefoglalja az elhangzottakat. Megállapítja, hogy a referátum kitűnő volt. Hagy öröm volt az, hogy a pártbizottság hozzá­szólt és segített. Annál helytelenebbnek tartja a DISz-titkár idő­közbeni távozását. Egyetért Ágoston elvtársnak a tanulmányi csoport- vezetők kérdésében felvetett problémájával. Molnár elvtárs kérdésére válaszolva bejelenti, hogy a szociális problémák a legközelebbi kari ülésen fognak sorrakerülni. - A tegeződés kérdésevei kapcsolatban nem ért egyet a rektor elvtárs felszólalásával. Példának hozza fel a Magyar Intézetben bevezetett módszert, ahol az órákon és szemináriu­mokon megkövetelik a magázást. - Meg kell követelni az órán való fel­állást. - A megszólítás minden esetben elvtárs. - A rendtartást a következőkben tudatosítani fogjuk.- A politikai órák anyagával kap­csolatosan a DISz-Központ felé fel fogjuk vetni az erkölcsi problémá­kat is. - A diákotthon koedukációé veszélyét látja a kari vezetés is, ha lehet a következő tanévtől kezdve felszámoljuk. - A diákhézas- ságok anyagi oldalát fel fogjuk vetni a minisztérium felé is. - Kéri a Katonai Tanszéket, hogy a nyári katonai táborozások alxkalmával az erkölcsi nevelés terén legyenek segítségünkre. Össze fogjuk állí­tani a speciális erkölcsi kérdéseket s azokat el fogjuk juttatni* a katonai tanszékre. A dékán javasolja azt, hogy a Tanulmányi Osztály és a DISz dolgozza fel a fegyelmi ügyeket s az abból leszűrt tanulsá­got hasznosítsa. - Felhívja a figyelmet arra, hogy az erkölcsi neve­lésnél nagyon fontos a szakadatlan ellenőrzés. - Végül kéri a profesz- szorokat, hogy a kari ülés tanulságait tanszéki értekezleten gyümöl- csöztessék.

Next

/
Thumbnails
Contents