Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-ELTEL 8.a.39.)
1933. november 11.
A Dékán bejelenti, hogy az egyetemünk jubileumával kapcsolatos igényléseket neki tudomására hozták s azokkal a november 9-én tartott bizottsági ülés foglalkozott is. A bizottság kivánatosnak tartja: olvasó és dolgozóhelyiségek épitését Karunk hallgatói számára, vagy a Trefort kertben épitendő pavilion alakjában, vagy pedig az udvari épületre ráépítendő emelet alakjában; intézeteink, tanszékeink helyiségei, nek tatarozását, a legégetőbb hiányok kielégítését és néhány nagyobb tanterem létesítését. Mauritz Béla ny.r.tanár kérésére elhatározza a Kar, hogy a javaslatokat a Gazdasági Bizottság^ hoz teszi át. A Dékán bemutatja a Tanács határozatát Karunk f.évi junius 1-i ülésében elfogadott javaslataira, amelyekben Karunk a szünetelő tanszékek ellátására s esetleg más tudományszakok képviseletére egyetemi megbízott tanárság intézményének szervezését kérte. A Tanács ügy határozott, hogy amig a Kar részéről szükségesnek Ítélt tanszékek szüneteinek, évről-évre a Tanácsnak teendő javaslat alapján tanszakonként ©Sy-egy legalább címzetes ny.rk.tanár a Rector Magnificustól hatalmat és megbízást kap az illető tanszakban való szigorl atozt atásra. Mivel a határozat Karunk vitális érdekét kellő mértékben mél tányolja, a Kar egyhangúlag elfő4-